A legrosszabb méztermésre készül a nógrádsipeki méhész

Szentei Ferenc a családi méhészet negyedik generációs tagja. Már gyermekkorában segített édesapjának.

null

A ma már nyugdíjaskorú Szentei Ferenc eredetileg szerkezetlakatos szakemberként dolgozott, a méhészkedés mindig plusz elfoglaltságot jelentett számára. – Ám azt nem úgy végeztem, mint munka, hanem hasznos időtöltésként tekintettem rá – fogalmazott a nógrádsipeki méhész. Ahogy mondta, ahhoz, hogy valaki hosszú távon méhészkedjen, fontos a szakmai tudás és a méhek szeretete – derül ki a cikkből.

Jelenleg hetven méhcsaládot nevel, de volt olyan időszak is, amikor százzal foglalkozott. Elmondta, hogy az is megtörtént annak idején, hogy jóval több túlórát vállalt a munkahelyén, naponta több mint nyolc órát dolgozott, mert azt akarta elérni, hogy összejöjjön annyi szabadnapja, amennyi a méhek utaztatásához, legeltetéséhez szükséges. Aztán fizetéskor meglepve tapasztalta, hogy jóval több pénz van a borítékban. Megtudta, hogy a plusz munkaóráit kifizették, de szabadnapban lecsúsztatni nem lehetett. Így végül a nem tudta elszállítani a méheket a gazdagabb virágmezők közelébe.

A kép illusztráció. Fotó: Pexels

Egy ideig otthon, a kertjében tartotta őket, de a rovarok zavarták a szomszédokat, így a falu határában, növényektől övezett, tiszta levegőn helyezte el a kaptárakat. A felesége is megszerette a mézkészítést, a pergetés szakembere lett. Rendszeresen elkíséri férjét a méhészethez, segít a különböző feladatokban.

– Egy jó teleltetési időszak után minden idők legrosszabb évét éljük, a repce virágzásakor siralmas idő volt, a rovarok ki sem repültek a kaptárból, de hasonló idő volt a mogyoró, a fűz, az éger virágzásának idején is. Az volt a szerencsém, hogy vettem megfelelő mennyiségű virágpótlót, így azok segítségével megfelelő mértékben fejlődhettek a családok. Akiknek nem állt rendelkezésükre ez az anyag, azok bizony nagyon sok méhcsaládot elveszítettek – magyarázta Szentei Ferenc.

Azt is megtudtam tőle, hogy a virágpor a kis méhek fejlődéséhez fontos, ha hiányzik, le sem petézik az anya. Elmondta, hogy idén még nem volt pergetése, holott máskor már a vadcseresznye elvirágzását követően tudott pergetni.

Hozzátette: a mézhozam egyébként minden évben jelentős eltéréseket mutat attól függően, hogy hogyan alakul az időjárás. Minden bizonnyal az idei lesz talán a legrosszabb. A kipergetett mézet hordókban, a nagykereskedelemben értékesíti. Nem egy méhésztársa befejezte már a méz előállítását, mert a méhatka és a szeszélyes időjárási körülmények ellen nagyon nehéz védekezni. Szentei Ferenc azonban kitart, s azt mondja, ő minden nehézség ellenére sem adja fel, nem szakítja meg a többgenerációs méhészkedés folyamatát.

A nógrádsipeki méhész bemutatásáról szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a gyerekek szeretete tartja fiatalon a tatabányai óvónőt. Elhivatott szakember és mosolygós örökifjú a Brunszvik Teréz-díjjal elismert pedagógus, Juhász Kata.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.