A szegedi papucsot ünnepelték

Több mint száz táncos felvonulásával kezdődött el szombaton a rendezvény, amivel a több mint ötszáz éves, páratlan lábbelit népszerűsítették.

null

Már harmadjára ünnepelték a szegedi papucsot szombaton, a Szegedi Papucs Napján. Az esemény több mint száz táncos felvonulásával kezdődött, akik a Móra Ferenc Múzeumtól vonultak a Kertész utcán át a Szent-Györgyi Albert Agóráig, és közben többször is megálltak táncolni. Ezután a megnyitó következett az Agórában, ahol Szögi Csaba elmondta, hogy azért szerveznek évente konferenciát és kiállítást, hogy ráirányítsák a figyelmet a szegedi papucsra. És ugyanezért írtak ki pályázatot a szegedi papucs újragondolására, már másogjára.

Patyi Zoltán és zenekara kísérte a Kárász utcán tartott a népes felvonulást
Fotó: DELMAGYAR.HU – MEDIAWORKS / Frank Yvette

Szögi Csaba arról is beszélt, hogy a szegedi papucs mindig egy innováció eredménye volt.

Szerinte nagyon sok igazi szegedi papucs van. A bojtos, jobb és ballábas a két világháború között alakult ki. A lábbeli folyamatosan követte a divatot is, van olyan például, ami japán talppal készül, a pöttyösek viszont a legrégebbiek.

Érdekes, hogy a hímzés Trianon után került a papucsra, hogy ezzel is jelképezzék a nemzeti öntudatot, a hovatartozást. Ekkor már a polgárság is kezdte magáénak érezni a papucsot.

Később, 1930 után, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékok indult, már hirdetni is kezdték a papucsot, ami így a világ szinte minden tájára eljutott. Szögi Csaba azt is elmondta, hogy a mai napig is nem csak Szegedről, hanem például Kanadából, vagy éppen Ausztráliából is rendelnek papucsot, az oda vándorolt magyarok.

A megnyitó után kihirdették a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza által a szegedi papucs készítésének újragondolására kiírt pályázat eredményeit.

A legendás szegedi papucs
Fotó: DELMAGYAR.HU – MEDIAWORKS / Frank Yvette

Az első helyezett a budapesti Köves Renáta lett, a második Ticzer Beáta Magyarpolányból, a harmadik pedig Kain Eszter, Kesztölcről.

A legjobb pályamunkák és díjazott alkotások bekerültek a legújabb papucs kiállítás anyagába, melyen láthatóak lesznek Sallay Tibor kalocsai, uszódi, bácskai, bánáti papucsai, Ticzer Beáta Mária, a Népművészet Ifjú Mestere munkái, Fetter Ferencné, a népművészet mestere és okleveles papucshímzők munkái, az Attalai Zita tervezte új szegedi papucsok, valamint a ma még aktív papucskészítők lábbeliei.

Az Agóra előadótermében konferenciát is tartottak, melyen szó volt a szegedi papucs imidzskampányáról, a lábbeli történetét vizsgáló kutatásokról és bemutatták az Így készül a szegedi papucs című filmet is.

A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd már országszerte.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.