Pénzmosás gyanúja miatt is nyomoznak Karácsonyék mozgalma ellen
Guruló kampánypénzek: már nem csupán költségvetési csalás miatt vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Guruló kampánypénzek: már nem csupán költségvetési csalás miatt vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A budapesti Fidesz szerint a fővárosiak megérdemlik az igazságot.

Finanszírozási botrány: ütköztettük a tényeket, a jogszabályokat, mások nyilatkozatait és a főpolgármester állításait. Nem Karácsonynál vannak az erős érvek.

„Időben” kiderül minden, ígéri Perjés Gábor, azt azonban senki sem tudja, hogy valójában mikor árulja el a részleteket a pénzgyűjtésről.

A KDNP parlamenti frakciójának szóvivője szerint az ügy a politikai korrupció egy újabb szintje.

A főpolgármester egyesülete gyanús, máig tisztázatlan módon kapott 506 millió forintot.

Kik az adományozók és mit kértek cserébe? – tudakolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Költségvetési csalás gyanújával vizsgálódik az adóhatóság.

Egyre kilátástalanabb a főpolgármester tényekkel vívott harca.

Négy árulkodó körülmény egyszerre valószínűsíti a főpolgármester lebukását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.

London visszatérne az uniós védelmi paktum tárgyalásaihoz.

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

A fronton van a fiatalokra szükség.

A támadást tiszás aktivisták követték el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.