Így fújhatta be a szél az ötszázmilliót Karácsonyékhoz
A főpolgármester szervezetének telephelyén 900 ezer „euró” szállt a Fidelitas akciója során.
A főpolgármester szervezetének telephelyén 900 ezer „euró” szállt a Fidelitas akciója során.

A Karácsony Gergely nevével fémjelzett 99 Mozgalom számlájára több mint félmilliárd forint érkezett.

A költségvetési hiányt 2,9 százalékról 10 százalék fölé növelnék Varga Mihály pénzügyminiszter szerint.

El kell számoltatni az idegen érdekek zsoldosait.

Karácsonyék mozgalma összesen 616,5 millió forint összegben rendelt szolgáltatást a Bajnai Gordon nevével fémjelzett adatkezelő cégtől, a DatAdattól.

Végleg szertefoszlott a mikroadományokról szóló magyarázat, bemutatjuk a gyanús pénzügyek fő intézőjét, Perjés Gábort, a Párbeszéd politikusát.

Cseh Katalin is megszólalt a Karácsony-féle 99 Mozgalomhoz érkező pénzekről, de szerinte Karácsony Gergely felelőssége fel sem merül.

A baloldali előválasztás korábbi résztvevője rengeteg válasszal adós, így nem tudni azt sem, hogy tanácsadója, Korányi Dávid révén kapott-e anyagi kampánytámogatást külföldről.

Az LMP társelnöke szerint lehet, hogy valaki „elsétált” az 1,8 milliárd forinttal, de eredményes kampány nem lett belőle.

Márki-Zay Péter felháborodott azon, hogy az ellenzék nem kaphat külföldről pénzeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.