A Fidesz-KDNP Handó Tündét jelöli alkotmánybírónak
A Fidesz-KDNP frakciószövetség Stumpf István korábbi alkotmánybírósági tag helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség Stumpf István korábbi alkotmánybírósági tag helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli.

Az oktatást, a kutatást és a hallgatói tehetséggondozást segítő együttműködésről kötött megállapodást az Alkotmánybíróság és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (SZTE ÁJTK) pénteken a Tisza-parti városban.
Az Alkotmánybíróság azt sem találta problémásnak, hogy Érd korábbi polgármestereként azzal a szlogennel kampányolt, hogy „Érdet építjük!”.
Nem talált szabálytalanságot a földtörvényben az Alkotmánybíróság (AB). A taláros testület a napokban az ellenzéki képviselők által benyújtott beadvány minden pontját elutasította.

A nyugdíjas szülők mostantól könnyebben juthatnak hozzá ahhoz a havi ötvenezer forintos támogatáshoz, amelyet a szociális törvény módosításával tavaly januártól vezetett be az Országgyűlés.

Tóth Norbert szerint az Európai Unióban kettős mércét alkalmaznak. Amikor kellett volna, Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnöke nem indított az ország ellen semmilyen eljárást.
Az testület elutasította azt az indítványt, amelyben ellenzéki képviselők alkotmányellenességre hivatkozva a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény tavaly októberi módosításának semmisítését kérték.
A grémium vezetője jó példaként említette a Kúria és az Alkotmánybíróság közti párbeszédet és az egymás munkájára figyelő építkezést.

Elutasította az Alkotmánybíróság az önálló közigazgatási bíróságok felállításáról rendelkező törvényt támadó indítványt, mert megítélése szerint a jogszabály összhangban van az alaptörvénnyel.
A magyar bíróságok 2019-ben a legjobb helyen állnak az Európai Unióban az elektronikus ügyintézés biztosítása terén – mondta Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy konferencián.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.