Új elnököt várnak 2024-től a demokrata párti szavazók
Magyarics Tamás lapunknak elmondta: nem valószínű, hogy Biden „indulásra kész” állapotban lesz a választásokra.
Magyarics Tamás lapunknak elmondta: nem valószínű, hogy Biden „indulásra kész” állapotban lesz a választásokra.

„Rendkívüli stratégiai lehetőségként" jellemezte az Északi Áramlatokban keletkezett kárt Antony Blinken.

A légierőnél bizonyos szavakat sem szabad használni.

A politikai kapcsolatokban nagy különbség mutatkozott a republikánus és a demokrata párti kormányzatok között.

Nekünk mindenáron ki kell maradnunk a NATO–Oroszország-konfrontációból!

A Soros György által támogatott szervezetek is az ő nézeteit terjesztik.

A felekezetek liberálissá válása az egyik oka annak, hogy a hívek elhagyják a vallást.

Nem túlzás tehát az a megállapítás, hogy a BlackRock állam az államok felett.

Meg kell teremteni a piros, fehér, zöld kultuszát – vallja Szilágyi Ákos.

Döbbenetesebb dolog derült ki: az elnök több ezer afgán állampolgárt fogadott be az USA-ba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Menczer Tamás csattanós választ küldött a 444-nek.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A kiscsapatok közül Feröer, Gibraltár és Málta is vezetett, de csak utóbbi győzött.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.