Mbappé hibát hibára halmozott, majd megsérült
A PSG megnyerte a bajnokiját, de a tavaszi BL-rajt közeledtével aggódhat sztárja miatt.
A PSG megnyerte a bajnokiját, de a tavaszi BL-rajt közeledtével aggódhat sztárja miatt.
A Club Brugge az egyetlen kakukktojás a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mezőnyében.
Két fordítást is hozott az elitsorozat legszorosabb csoportjának utolsó fordulója.
Az Internazionale magabiztosan érvényesítette a papírformát a Viktoria Plzen ellen.
Szoboszlaiék nagy lépést tettek a továbbjutás felé a BL-ben, a Juventus sorsa viszont megpecsételődött.
A Club Brugge négy forduló alatt egyetlen gólt sem kapott, és már biztosan nyolcaddöntős.
A Juventus argentinja három gólpasszt adott a BL-ben, és megelőzte Messit az örökranglistán.
A Bajnokok Ligája idei kiírásának legnagyobb szenzációja a belga bajnok, a Club Brugge szereplése.
A Napolinál az Ajax otthonában aratott 6-1-es siker után is igyekeznek a földön maradni.
Xavi a játékvezetőt okolja a vereségért, a győztes Inter játékosai Simone Inzaghiért is küzdöttek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Tombol a kettős mérce.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.