Álomrajt után, könnyed Fradi-győzelem – jöhet a Slovan
A Ferencváros bő húsz perc alatt eldöntötte a Tobol elleni BL-selejtezőt, végül 5-1-gyel jutott tovább.
A Ferencváros bő húsz perc alatt eldöntötte a Tobol elleni BL-selejtezőt, végül 5-1-gyel jutott tovább.
Lehet, hogy a gólöröm után adott piros lap mentette meg az blamától a korábbi BL-csoportköröst.
A magyar bajnok első Bajnokok Ligája-selejtezős párharcára három új igazolást nevezett.
Bobigny ügyészségén tehetnek feljelentést azok a szurkolók, akik május 28-án, a BL-döntő idején elszenvedett erőszakos támadások áldozatává váltak.
Hazudott az UEFA, hazudott a francia rendőrség: nem a liverpooli szurkolók miatt kezdődött később a BL-döntő, hanem a helyi bűnözőhordák miatt.
Kifakadt a BL-döntőt felvezető show énekesnője a két csapat szurkolóira.
Hiába próbálkozott sokkal többet a Liverpool, Thibaut Courtois-ra nem volt ellenszere.
A hat napja sérülés miatt lecserélt középpályás is kezd a Bajnokok Ligája döntőjében.
Predrag Mijatovics szerint nem szakad meg az általa elindított sorozat.
Hiába rejtélyeskedett Carlo Ancelotti a Bajnokok Ligája döntője előtt, az UEFA kitalálta a terveit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Tombol a kettős mérce.

Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.