Jutalomeső Baranyi embereinek
Harmincmillió forintot osztott szét a polgármester a közvetlen munkatársai között.
Harmincmillió forintot osztott szét a polgármester a közvetlen munkatársai között.
Gyurcsány Ferenc felesége szerint az európai jólétnek Magyarországon egy nagy akadálya van, Orbán Viktor és rendszere.
Karácsony Gergely egykori tanácsadójának több, köztük amerikai utazását a magyar adófizetők finanszírozhatták.
Az Állami Számvevőszék megkeresi a kampányfinanszírozási botrányban érintett magáncégeket.
Továbbra is identitás nélkül sodródik a Momentum Gelencsér Ferenc vezetésével.
Donáth Anna: Nem Gyurcsány Ferenccel szemben kell politizálni.
A Fidesz kommunikációs igazgatója felszólított: Gyurcsányék valljanak színt, ne fussanak el a felelősség elől, és mondják el végre, hogy kitől kapta a dollárbaloldal a négymilliárd forintot.
A 2022-es magyarországi országgyűlési választásokon az egyesült baloldal úgy döntött, hogy nyílt támadást indít a magyar állam szuverenitása ellen.
Sápi Mónika vállalkozása több mint nyolcmillió forintot kapott az Amerikából pénzelt Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomtól. A pénz útja New York államtól egészen Vásárosnaményig vezetett.
Jávor Benedek, a főpolgármester brüsszeli „tanácsadója” alighanem tudatosan hazudik. Ez a tiszte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyugat-Európában a migránsok beengedésével beengedtek rengeteg antiszemita, homofób embert is.
Magyarországnak joga van kimondani, hogy az Európai Unió nem bővül Ukrajna irányába.
Amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé alkotmányos módja a kormányok leváltásának.
Magyar Péterék durva leépítést terveznek az egészségügyben.
A támadás előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság volt.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Az üzem Oroszország egyik legnagyobb finomítója, amely évente akár 20 millió tonna olajat is képes feldolgozni.
A miniszterelnök azt is elárulta, hogy mindez mibe kerül a költségvetésnek.
Türki Alalshikh mindenképpen azt szeretné, ha a két brit gigász megküzdene egymással a ringben
A megkérdezett szakértő szerint is kedvező hírt kaptak a hazai vállalkozások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.