Aranyos
Surányi György, az „aranyember” most azt magyarázta, hogy meg kellene szüntetni a rezsicsökkentést és a benzinárstopot.
Surányi György, az „aranyember” most azt magyarázta, hogy meg kellene szüntetni a rezsicsökkentést és a benzinárstopot.
Súlyos pénzbírságra számíthat a kerületi médiacég, ha nem oldják meg időben a vezetés ügyét.
Budapestnek a jelek szerint működési forráshiánya van, amit nem lehet európai uniós forrásokból finanszírozni – hangsúlyozta lapunknak a volt főpolgármester.
Cseh Katalin és Donáth Anna is megszavazta az Európai Parlament javaslatát.
A működtető cég tulajdonosa milliókkal támogatja a Momentumot, amelynek politikusa Hajnal Miklós, a színházat bérelte ki kampányrendezvénye helyszínéül.
Az ember azt hinné, még mindig bujdosik Pulai András közvélemény-kutató, aki a választások előtt könnyesre nevettetett bennünket – de nem.
Nem tudják érvényesíteni akaratukat a 2019-ben megválasztott baloldali kerületi vezetők.
A DK-s Kiss Lászlóéknak kapóra jött a kerületi gyermekszakrendelő ötlete.
EP-képviselőként is jelentős összegeket tesz zsebre Gyöngyösi Márton.
A szászországi választás inkább apolitikus volt: a polgárok a személyi folytonosság pártjára álltak a mai nyugtalan időkben, ami nyugtalanító tendencia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közerkölcs megsértése miatt is vizsgálódnak.
A veszprémi székesegyház és valamennyi egyházi épület teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával újult meg.
Végső nyugalomra helyezték a szeptember 22-én, 89 évesen elhunyt herceget.
Ezt nem teszi ki az ablakba a Tisza-vezér.
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.
Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök vasárnap, az előző napi helyhatósági választások utáni követő tüntetéseket kommentálta.
A svéd klímaaktivista a bánásmódra panaszkodott.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
A Ferencváros csatárának nehezére esett elfogadni, hogy a tolnaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
A Liverpool középpályása örömet okozott a rajongóknak, vígan pózolt velük.
Bognár György, a Paks vezetőedzője szerint egyik csapat sem érdemelt ma győzelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.