Védelem versus megszorítás
A 2023-as költségvetés garantálja Magyarország biztonságának erősítését, a haderőfejlesztést és a rezsicsökkentés megőrzését.
A 2023-as költségvetés garantálja Magyarország biztonságának erősítését, a haderőfejlesztést és a rezsicsökkentés megőrzését.
Már a választási irodánál elakadna a Fudan kínai egyetemről szóló helyi népszavazás kérdése. Igaz, a ferencvárosi polgármesternek van ennél nagyobb baja is most.
A Jobbik frissen megválasztott elnöke nem számít arra, hogy a pártból kiléphetnek az emberek.
Greta Thunberg azt álmodta, hogy az európai országok visszatérnek a szénerőművek használatához.
A kis pártok túlélése múlhat azon, milyen stratégiát választanak 2024-re.
Georg Spöttle: A megtévesztés eszközei egyre tökéletesebbek lesznek.
A genderpropaganda észrevétlenül begyűrűzött a nyugat-európai mindennapokba, mára messze túllépett az elméleti vitán, és súlyos gyakorlati következményei vannak.
Az amerikai republikánus párt szerint a Gmail rendszere levélszemétként jelölte meg az adományozóiknak kiküldött hírleveleiket.
A balliberálisok részéről gúnyos támadások célpontja lett a kormánypártok kezdeményezése.
Ujhelyi István visszalépett a társelnöki megméretéstől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.