A baloldal nem ad a véleményünkre
A nemzeti konzultációt támadja az ellenzék.
A nemzeti konzultációt támadja az ellenzék.

A politikus megjegyezte, hogy ugyanazok a személyek emelik fel a hangjukat a bírság ellen, akik tavaly tiltott milliárdokból kampányoltak.

Az úgynevezett alternatív népszavazás jogszerűségével kapcsolatban merült fel aggály.

Shea Bradley-Farrell amerikai nemzetbiztonsági szakértő szerint Magyarország története sokat taníthat annak, aki hajlandó tanulni.

Péterffy Attila, a város polgármestere megtévesztette a helyieket.

Az uszított a határon túli magyarság ellen, aki ma a baloldal vezetője.

A kormány filozófiája, hogy a családot nem kis egységnek tekinti, hanem több nemzedék összességének.

A baloldal nem hajlandó nyíltan felvállalni az amnesztiatörvénnyel kapcsolatos tárgyalásokat, azokat titok övezi.

Volt, hogy a Katona József Színház igazgatója a származása miatt támadta Vidnyánszky Attilát.

A politikus szerint már régi hagyomány, hogy amikor a kormány nemzeti sorskérdésekben kikéri a magyar emberek véleményét, akkor a baloldal támadja azt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter embere összepakolt, és faképnél hagyta a riportert.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.