Még mindig Jakab
Továbbra sem tud elszakadni a hordótól Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke és felszámolóbiztosa.
Továbbra sem tud elszakadni a hordótól Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke és felszámolóbiztosa.
Javaslattétel helyett inkább távoztak az új pedagógus-életpályát szabályozó törvénytervezet egyeztetéséről
Óvakodnunk kell azon pedagógusoktól, szülőktől, akik rombolásra, trágár viselkedésre tanítják a felnövekvő ifjúságot. Kár, hogy Hadházy sem mutatott jó példát a gyermekének.
A politikai innovációra képtelen baloldal az általa felheccelt fiatalok mögé bújik.
Ha csak csipetnyi stílusérzék szorul Karácsony Gergelybe, metróval megy a felújított 3-as vonal Nagyvárad téri állomásnyitó ünnepségére, de nem szorult.
A forgatókönyv szerint kiválasztanak egy-egy személyt, és megpróbálják a rendszer áldozataként feltüntetni. A fiatal lányok alkalmasak lehetnek erre a szerepre.
Hiába huhognak a balliberális figurák, mivel a vasárnapi ráckevei időközi választást is a Fidesz jelöltje nyerte 66,89 százalékkal. A DK jelöltje 10,49 százalékkal harmadik lett.
A Lánchídon a vidékiek is át szeretnének menni rajta kocsival, és nem óriási kerülőkkel. Milyen jogon gondolják a Városházán, hogy erről csak a budapestiek dönthetnek?
Jobb híján Gelencsér Ferenc Momentum-elnök – q…rva erős képekkel illusztrált – Facebook-tudósítására kell hagyatkoznunk a Verhofstadt-szózat kapcsán.
Ez az ellenzék a legfőbb felhajtóereje az újabb és újabb fideszes kétharmadnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megvan az ítélet.
Iran’s political leadership has reason to be afraid.
Főként az idősebbekre jelentenek veszélyt az átverések.
Hazánk a tőke és technológia találkozási pontja.
Az eset kérdéseket vet fel a bázisok biztonságával kapcsolatban.
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint 100 év után elköltöznek a Megyeri útról.
Minden támogatást megkap a súlyos balesetet szenvedett kormánytisztviselő.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az eset kérdéseket vet fel a bázisok biztonságával kapcsolatban.
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint 100 év után elköltöznek a Megyeri útról.
Minden támogatást megkap a súlyos balesetet szenvedett kormánytisztviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.