Csak a szokásos
Lengyel László mostani beszéde is a kórlapjára illik.
Lengyel László mostani beszéde is a kórlapjára illik.

A törvénymódosítási elképzelést Kocsis Máté ismertette a Fidesz kongresszusán.

„Barna söpredék” – mondta korábban Conner Rousseau a roma közösségre, állítása szerint részegen.

A régi MasterCard-reklámot idézte fel a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje kapcsán.

Gyurcsány Ferenc bizalmasa vállalhatott kulcsszerepet a 99 Mozgalom félmilliárdos botrányában.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a választási eljárási törvényben is világossá kell tenni, hogy a civil szervezetekre, jelöltjeikre és a politikai pártokra azonos szabályok érvényesek.

A Momentum elnöke szerint mindenki hiteltelen az ellenzékben, csak ők nem.

Beata Szydlo lengyel kormánypárti politikus szerint a függetlenség nem magától jön, azért korábban is meg kellett harcolni.

Latorcai Csaba szerint ha Brüsszel Európai Egyesült Államokat akar létrehozni, akkor a nemzetek alapját adó kereszténységet el kell takarítani az útból.

Miskolcon a jelenlegi balos polgármester, Veres Pál ellen Gyurcsány szektapártja és az LMP közös jelöltet indítana a jövő évi polgármester-választáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.

London visszatérne az uniós védelmi paktum tárgyalásaihoz.

A fronton van a fiatalokra szükség.

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

A támadást tiszás aktivisták követték el.

Korábban a migráció- és genderellenes, most pedig az ukránellenes üzenetekkel magyarázza az ellenzék a vereséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.