Komoly nevek a 9. Borkonferencia szakmai programjában
Az eseményt október 21-én rendezik a budapesti New York Palotában.
Az eseményt október 21-én rendezik a budapesti New York Palotában.
Harmincnégy kategóriában keresi Magyarország legjobb borait, párlatait, bortermelőit és kereskedőit a Vince Díj.
A Josic pincészet étterme felnő a borok szintjéhez, ami nagy szó. S egy komoly érv a mielőbbi visszatérés mellett.
Az étterem jelenleg minden túlzás nélkül háromszor jobb teljesítményt nyújt, mint 2009-ben.
Tartanak közel félszáz minőségi bort, főként helyi termelőktől, s a tömények között is akadnak érdekes helyi párlatok.
A Largos úgy törekszik popularitásra, hogy nem enged a minőségből, s a cél a folyamatos fejlődés.
Színe halvány aranysárga, elegáns illatában alma, körte, enyhén érett sárgabarack és fehér virágok jelennek meg.
Lina Mendoni görög kulturális miniszter vasárnapi közleményében „nagy történelmi jelentőségű leletként” értékelte a felfedezést.
Nemcsak ehetjük, de kenhetjük is: egy friss gyümölcspakolásnál semmi sem tesz jobbat a bőrnek.
Az év fagylaltját már a nyár elején megtalálták a gasztronómiai szakemberek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Politikailag inkorrekt műsorunk mai adása Ambrózy Áron, a Pestisrácok.hu munkatársa szerint a nagy felismerések műsora lett.
Szervezetlenség és baloldali figurák megjelenése vezetett a szerveződés felbomlásához.
Karácsony Gergely lezsírozta a dolgot a szervezőkkel – de hogy mit zsírozott le, arról senki nem tud semmit.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Felolvasószínházzal is várják a látogatókat.
A két csapat Európa-liga-mérkőzését megelőzően a győzelem lebeg az osztrákok szeme előtt.
1956 a hétköznapi emberek szemével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.