Magyar fajta – világfajta. Mit válasszak?

A kérdés még ma sem tekinthető eldöntöttnek. Számos gazda teszi fel ezt a kérdést magának telepítés előtt. Valóban, hogy is állunk ezzel a dologgal? Valóban érték lehet önmagában az, hogy egy szőlőfajta hazainak mondható és gyökerei – akár a szó szoros értelmében – ide a Kárpát medencébe vezethetők vissza? Milyen mértékig lehet és kell a piac látszólagos diktátumainak megfelelnünk? Ha kell egyáltalán.

Kisebb mennyiségben, nagy tőkesűrűség mellett, karbantartott ültetvényekből, kis hozamokat megtartva valóban olyan borokat készíthetünk, melyek nemcsak Chilének, de időnként Olaszország, Franciaország borainak is konkurenciát teremthetnek. 

Természeti adottságaink és néhány józan termelőnk nyitottsága adott. Mi itt Európában még mindig kissé konzervatív módon elvetjük a minőségjavító – sav, tannin stb. – adalékanyagok felhasználását, így nem marad más lehetőségünk, mint a természet adta lehetőséget maximális kihasználása. 

Ez pedig kétséget kizáróan meg kell jelenjen az optimális szőlőfajta kiválasztásában is. Háború előtti irodalmat lapozgatva mindenütt azt olvassuk, hogy nagyapáink, dédapáink ittak egy kis pannonhalmit, somlait, szekszárdit stb. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy van hagyománya a Kárpát medencében a termőhely jelentőségének, sőt igazán csak annak van. 

Ha Tokaj-Hegyalját, és az ott termő borokat el tudjuk fogadtatni a világgal, ha elhisszük és másokkal is elhitetjük végre, hogy az aszú csak itt és csak ezek között a körülmények között készíthető és a világon egyedülálló íz mélységet tud adni, akkor előbb utóbb megtanulják a furmint és a hárslevelű nevét is. 

Ugyanakkor semmit nem veszített az értékéből a sangiovese vagy nebbiolo azért, mert Olaszországban – engedve az idők szavának – engedélyezték minőségi borként forgalmazni azokat a nagy toszkán, umbriai stb. vörösborokat, melyet cabernet, merlot vagy netán pinot noir fajtából, vagy ezek házasításából készültek. 

Az, hogy eddig a legszebb pinot noir borok Burgundiában termettek, tény. De nincs kőbe vésve, hogy másutt pl. Egerben ne születhessenek legalább olyan szépek, vagy egy kicsit mások. Nagy a valószínűsége annak, hogy nem az idegen szőlőfajtákkal van a baj hanem azzal, ha azokat nem alakítjuk megfelelően adottságainkhoz. 

Nem általában a chardonnay-val van a baj, hanem azzal, ha a chardonnay jellegtelen, túlterhelt szőlőtőkéről származik, nem megfelelő a feldolgozás és kár a palackozásra fordított költség. Ennél kétségkívül jobb volna, ha ezerjót készítenénk, hiszen azt senki nem akarná Chablis boraihoz hasonlítani. Mégis azt mondom, jöjjön a pinot noir, jöjjön a syrah és viognier, s ha bizonyít, maradjon. 

És maradjon a cabernet sauvignon és szeressük továbbra is a kadarkát, a kékfrankost, csak ne akarjunk belőle cabernet-ra emlékeztető borokat készíteni. No és házasításokat. Mert például az ország egyik legjobb dűlőjében, Egerben a Nagy-Eged-hegyen nehéz bánni a furminttal. 

Ezért is kapott egy kis chardonnayt és ilyen formán lett belőle a hazai kínálat egyik legszebb száraz fehérbora, a Mária, Lőrincz György pincéjéből. Ha kimondanánk, hogy márpedig csak a magyar fajta az üdvözítő, ugyanolyan hibába esnénk, mint amit elkövettünk a 80-as években. Akkor sem magukkal az ész nélkül telepített francai szőlőfajtákkal volt a baj, hanem azzal ahová, és ahogyan telepítettünk. Még egy ilyen horderejű tévedést nem visel el a magyar borászat. 

Sok kezdő borfogyasztó esik abba a hibába, hogy egy-egy nagy név – akár termelő, termőhely vagy akár fajta kerül is szóba – hallatán, mint egyedüli boldogsága forrását jelöli azt meg. Holott tudjuk jól, micsoda különbségek vannak termőhelyek, termelők és azonos fajták borai között is, még ha mondjuk az évjárati különbségeket figyelmen kívül hagyjuk. 

Fogadjuk tehát kritikával a legszebben csengő magyar fajtát is akkor, ha a bora nem megfelelő minőségű. Hazai fajtáink oktalan ajnározásával ugyanis legfeljebb az értő külhoni szakmai közönség elnéző sajnálkozását válthatjuk ki ahelyett, hogy józan kritikai észrevételeinkkel a termelőket mi fogyasztók is a magasabb minőség elérésére ösztönöznénk. Nagy valószínűséggel az utóbbi években tapasztalható árnövekedés bizonyos tokaji aszúborok és más édes borok esetében nem annak köszönhető, hogy a közönség rájött a furmintban, illetve hárslevelűben, mint fajtában rejlő különlegességre. 

A magasabb ár eléréséhez arra volt szükség, hogy olyan termelők, olyan szőlőből és olyan technológiával készítsék ezeket a borokat, amiket a világ legjobb édes borai mellé pozícionálnak. Jól tetten érhető tehát, hogy a fajta csak egy azok közül a tényezők közül, amelyek együttes megléte efféle elismertséghez vezethet. Fel kellene mérni minden egyes nagy minőségre képes borvidékünkön azokat a lehetőségeket, melyek egyedi ízek kialakításához vezethetnek. 

Hogy ez az út juhfark, kéknyelű vagy netalán cabernet franc fajtán keresztül járható-e egy-egy borvidéken, az hosszas vizsgálódást és rengeteg összehasonlító kóstolást igénylő feladat. 

Kíváncsian várom a holnapi gyöngyöspatai kóstolót, ahol régi magyar fajták borai kerülnek górcső alá. Rengeteg jó tapasztalatom van – sajnos sok rossz mellett is. Nyitottságunkat ennek ellenére soha nem veszíthetjük el. Unger Borház Under Pressure Pet Nat 2022 Kőszeg Együtt szüretelt szőlőből készülő buborékos bor. Ma már nem igazán divat az un. „vágás” készítése, holott annak idején ez volt a fő irány. 

Ez az egyszerre szüretelt szőlő együtt erjesztett borát jelenti. Ma már tudjuk, hogy a különféle fajták eltérő szüreti időpontja mennyire meghatározza egy-egy bor karakterét, és negatívan befolyásolhatja a minőséget. Öreg szőlő termése, kékfrankos, Zweigelt és blauburger, valamint egy kevès pinot noir került hozzá. 

A nyomás 3 bar a palackban és kevés seprő. Színe közepesen intenzív rózsaszín, mélyebb a hazai rozé átlagnál. Illata csupa gyümölcs, meggy, málna és csipkebogyó. Eleven, játékos, finom gyöngyözéssel, éppen érezhető cserzőanyaggal. Ízében jó savai a döntők, gyümölcsös, finom és szájban igen hosszú. Ha lenne tavaszunk, igazi tavaszi bor lenne. Busák Attila fotója 

Mária Nagy-Eged-hegy dűlő Egri cuvée grand superior 2021 

A pincészet fehér csúcsbora, furmint és chardonnay házasítása. A következő évjáratokban Egri Csillagként fog majd ő is bemutatkozni, de amikor a harmadik fajta más helyet keres magának a pincészet boraiban, nem csillagként – mégis tündökölhet. A Nagy-Eged-hegy Mária szobor alatti terület 10 -15 éves tőkéiről származik a szőlő. A meszes rétegekből a chardonnay különösen szép savakat képes felépíteni, így a furminttal együtt igazán kiváló az összhatás. Hordós erjesztés és viszonylag hosszú hordós érlelés után kerül palackba. Remek szerkezetre épülő bor, kerek, de biztos gerincű tétel. Illatában édeskésen sültalmás, mogyorós, árnyalt és komplex. Szájban szép és eleven savak, kis csersav és közepes test érezhető. Elegánsabb, mint a pincészet korábbi évjáratainak Mária borai.

A borítókép illusztráció. (Forrás: Pixabay)