Zéró tolerancia

Beszédtéma évek óta, hogy vajon miért is nem lehet nálunk egy pohár sör vagy fél pohár bor után volán mögé ülni. Európa-szerte néhány ország van csak (elsősorban Szlovákia és Románia jut eszünkbe), ahol a 0 a fő irány, magyarul egyáltalán nem lehet érzékelhető véralkoholszint mellett vezetni. A vita jogos. Vélhetően épp ezért alakították az idei Borkonferencia szervezői szokásos kerekasztal-beszélgetésüket épp ennek a témának szentelve. Vagy talán pont azért, mert az Európai Unió is mostanában fontolgatja a zéró tolerancia általánossá tételét az új jogosítvánnyal rendelkezők körében.

Egyértelmű, hogy értelmes ember nem ül autóba akkor, ha úgy érzi, nem tökéletesek a reflexei, nem tud minden helyzetnek ura lenni. Veszélyes üzem az autóvezetés, méghozzá nagyon veszélyes. Nem kérdés, hogy ahol lehet, elő kell segíteni a tiszta és valóban defenzív autózás kereteit. De a szokásos kérdés mindenkiben felmerült már: a fürdővízzel menjen a gyerek is? 

A gyerek, aki jelen esetben nem más, mint a tudatos, örömszerző, józan társasági érintkezéseknek egy remek formája, a mérsékelt és felelősségtudatos borfogyasztás. 

Nyilván nem korlátozhatjuk az alkoholfogyasztást vagy tilalmának feloldását a borra, de nálunk mégiscsak ennek kellene a középpontban állnia. Mint ahogy a hozzánk hasonlóan hagyományos bortermelő és -fogyasztó országok java része teszi. 

Mert az autózás első száz évében fel sem merült egy francia vagy olasz törvényszolgában, hogy meg kellene fosztani a bortermelőket az ebédhez felhajtott pohár bor örömétől és részben sokak megélhetésétől. Lehet vitát nyitni arról is, hogy vajon mi lehet veszélyesebb a ma emberére: társasági borozgatás vagy a teljes elidegenedés. Ami persze sarkított kérdés, de valahol erről is szól a történet. 

Rengeteg érv és ellenérv hozható föl, de sajnos a statisztika – jó esetben – nem hazudik. Hogy a közép-európai lét vajon mennyiben befolyásolja ma is fájdalmasan rossz alkoholos befolyásoltság mellett bekövetkező baleseti statisztikáinkat, hosszadalmas tanulmányok témája lehet. Mégis fáj valahol, hogy harminc „szabad” év alatt sem jutottunk el oda, hogy a felelősségteljes és felelősségvállaló magatartás hazánk fiainak zöme számára követendő példává váljon.

Forrás: Mészáros Gabriella

Borkultúra a mi felfogásunkban ott kezdődik, ahol a borokról beszélni tudnak. Aminek nyilván csak úgy van értelme, ha van hallgatóság is. Ez pedig tökéletesen kizárja a magányos iszogatást. 

Ha a borfogyasztási alkalom nem csupán a bor szomjoltó megivására szorítkozik, az együtt ivók első tevékenysége a borról való véleménycsere. A tartalom talán itt nem is annyira fontos, a lényeg gondolataink formába öntése. Aminek jó, ha nem parttalan vita lesz a folytatása. A felelősségtudatos borfogyasztás az egészséges emberek mértékletes fogyasztásából indul ki. Nagy hiba itt mennyiségi paraméterek alapján kategorizálni. Annyit inni, amennyi jól esik, de csak annyit…

Nem lehet általánosságban kimondani, hogy egy (kettő, három…) deciliter bor elfogyasztása teljesen ártalmatlan. Ennek ellenére ma már szinte mindenütt léteznek ún. „ajánlott napi egységek”, alkoholtartalom szerinti bontásban. Ezek többnyire a nők számára napi fél- egy dl, férfiak számára ennek a mennyiségnek a dupláját kitevő bor fogyasztását nem tartják ártalmasnak.

A kérdés a függőség: tud-e valaki hosszabb ideig, napokig-hetekig (elvonási tünetek nélkül) élni, ha nem fogyaszt alkoholos italt. Amíg a bor közvetlenséget, közlékenységet indukál, minden rendben. Ha agressziót vált ki, ott már baj van.

Annak idején baráti társaságunkban szállóigévé vált, hogy ha netán megittunk egy pohár bort és úgy ültünk volán mögé – persze ez rendszerint csak mással fordulhatott elő –, az utolsó csatornapatkánynak is elsőbbséget kellett adni. Ami persze nem oldott meg mindent, de az attitűd fontos. Ha nem az „én autóm háromszáz lóerővel erősebb” érzés uralkodik el valakin ilyenkor, az már jót jelenthet. 

Nem tudom, lehet-e bölcs döntést hozni a kérdésben. Az biztos, hogy akinek a munkájához tartozik a borkóstolás – és nem a borélvezet vezeti kóstolási gyakorlatát –, az jóval nehezebb helyzetben van az átlagfogyasztóhoz képest. Annak idején Cognac-ban az egyik neves cég pincemestereivel hosszasan tárgyaltuk a témát. Az ő mindennapjaikba kötelezően beletartozik negyven-ötven párlatos hordó tartalmának ellenőrzése, ami vízzel hígított 70% v/v alkoholtartalmú félkész alapanyagokat jelent. 

Forrás: Mészáros Gabriella

Egyértelmű, hogy ilyen napi rutin mellett sem lehet nem autóba ülni, ezért nekik hivatásukból adódóan felmentést adó passzusuk van a magasabb véralkoholszint büntetése alól mindaddig, amíg nem okoznak balesetet. Észszerű döntésnek tűnik, hiszen pilótát állítani napi szinten a pincemesterek mellé még egy komoly múltú konyakház esetében sem tartható gyakorlat. Ezzel ellentétes rémtörténeteket itthon is hallani, sokszor az egyház gyakorló szolgáival kapcsolatban. 

Azok a többnyire vidéki papok, lelkészek, akik vasárnaponként akár három-négy település lelki életét is kell hogy vezessék, bizony néha bajba kerülnek. Pedig de jó is lenne ezt elkerülni! De egy-egy borverseny után sem életbiztosítás autóba ülni még akkor sem, ha ilyenkor több tíz tétel kóstolásakor egy fél kortyot sem nyelünk le. Érdemes lenne mérlegelési lehetőséget adni, hiszen rengeteg víz, gazdag étkezés, kis pihenés nem zárja ki ilyenkor sem, hogy ki-ki felelősségteljesen tudjon dönteni. A magam részéről biztosan támogatnám az efféle szakmai szempontokat figyelembe vevő, a mainál jóval megengedőbb rendszer kialakítását. 

Megoldás vagy a zéró tolerancia eltörlésére irányuló törvényhozói akarat egyelőre úgy tűnik nincsen. Marad, ami volt tehát, az önmegtartóztatás, józanság és józan belátás.

A magam részéről pedig zéró toleranciát hirdetek a rossz, gyenge, jellegtelen, hitvány borokkal szemben. Éljen a minőség, az egyediség, a jó társaság és a gyaloglás. 
 

Sziegl Balázs Kolostor domb Kadarka 2020 Hajós-Baja

Azt hiszem, igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Sziegl Pince kadarkáit megismerhettem. Mert ha a Sziegl kadarkák nem kerülnek az ember látóterébe, bizony keveset fog tudni ennek a nem könnyű feladatot jelentő fajtának a határairól és remek képességeiről. Fűszercsokor és rengeteg pirosbogyós gyümölcs az illatban, kiváló szerkezet, finom savak, nagyon hosszú és tartós utóíz. Könnyed, mégsem súlytalan bor. 

Sebestyén Pince Iván-völgyi Bikavér 2018 Szekszárd

Szokásos kékfrankos, kadarkadominancia, mellette merlot és cabernet franc adja az alapanyagot. Illatában eleven orientális fűszeresség keveredik friss gyümölcsösséggel, buja kissé, de nagyon finom. Teljesen korrekt a szerkezete, textúrája selymes és finom. Aromatikájában elsősorban gyümölcsös, aszalt szilvás, áfonyás, nyomokban dohányos aláfestéssel. Utóízében picit füstös, alapvetően telt és gazdag bor, a savhangsúlyos fajták elsősége mellett. Lendületessége lenyűgöző.

Sebestyén Pince Görögszó Bikavér 2017 Szekszárd

Illata buja, meleg, csokoládés és kakaós felhang a finom gyümölcsösség fölött. Illatra is teljesen más jegyeket mutat, mint a sokkal huncutabbnak tűnő Iván-völgyből érkező társa. Remek savak – 6 körül, érezzük is –, több cserzőanyag, sötétebb szín, mélyebb karakter. Sokkal vastagabb minden benne, de bőven az elegancia keretein belül. Markánsabb, férfiasabb bikavér. Mindössze 800 palack készült belőle. 

Borítókép: a szerző felvétele