Magyar Péter sokat bakizott, elmaradtak a nagy bejelentések is, totális a kudarc
Deák Dániel gyorselemzését közöljük.
Deák Dániel gyorselemzését közöljük.

A frakcióvezető bemutatta a Tisza mérlegét.

Egyetlen hűsége a pénzhez köti.

A program feloldása még a korábbiaknál is súlyosabb társadalmi következményekkel járna.

„Erre úgy tűnik, mindig lesz pénz, amíg az európai polgárok végre le nem állítják ezt az őrületet.”

„A rezsicsökkentés védelme nemzeti ügy, amelyet megvédünk, bármi áron.”

Soros György és hálózata „Brüsszelbe költözik”.

MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A bukaresti vezetés megpróbálhat egyensúlyozni Washington és Brüsszel között.

Bóka János szerint a Transparency International nemcsak amerikai, hanem EU-s támogatásból is működik.

Az Európai Bizottság éveken át titkos szerződéseken keresztül támogatott álcivil szervezeteket az európai adófizetők pénzéből, ezzel súlyosan sértve a tagállamok szuverenitását és érdekeit – közölte Gál Kinga.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.