Hazánk csatát nyert
Vélhetően nagy csalódást jelent ez a balliberális oldalnak, mert nem érte el végső célját az áskálódásuk.
Vélhetően nagy csalódást jelent ez a balliberális oldalnak, mert nem érte el végső célját az áskálódásuk.

A magyar és az európai baloldal meg akarja akadályozni a megállapodást az Európai Unió és Magyarország között – írta bejegyzésében Deutsch Tamás.

Azért dolgozunk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat!

A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az energiaárakkal kapcsolatban beszélt.

A képeslapon az aknaszlatinai Ferenc-sóbánya hatalmas tárnája látható.

A baloldali ellenzék hatalmas bakot lőtt.

Simone Pillon lapunknak elmondta, büszke arra, hogy az olasz jobboldal védelmébe vette a magyarokat Strasbourgban.

Feldman Zsolt: Az elhibázott szankciós politika miatt emelkednek az élelmiszerárak.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte: a föderalisták újra saját hatalmuk kiterjesztésével vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a válságot kezelnék.

2025-re az állati fehérjéket húsz százalékban rovarfehérjével helyettesítenék az emberi táplálkozásban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

A konzorcium tagja lett a szír repülős álhírrel kétes ismertséget szerző Magyar Hang is.

Négy buszból három nem ment át a műszaki vizsgán.

A kormány 2031-ig a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát szeretné elérni a folyamatos béremelésekkel.

Von der Leyen embereinek sorsa a hatóságok döntésén múlik.

Az uniós tanács és az Európai Parlament képviselői előzetes megállapodást kötöttek arról, hogy teljesen kivezetik az orosz földgáz importját.

A Mogherini-botrány megrázta Brüsszelt.

Száz euró feletti tételekkel számolnak Nyugat-Európában.

Magyar Péterék tervei szerint kivonulna az állam a nyugdíjak mögül.

A mandarin az egyik legkedveltebb citrusféle, amit a téli időszakban örömmel fogyasztunk, hiszen nagyon finom és nagyon egészséges.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.