Brutális migránserőszak elszenvedője volt egy hős nővér
A koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozó ápolónőnek döbbenetes szavakat is mondott a szenegáli.
A koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozó ápolónőnek döbbenetes szavakat is mondott a szenegáli.
A lakosságszámhoz viszonyítva Bulgáriában és Görögországban van a legkevesebb fertőzött.
A gyanú szerint prostitúciós tevékenységet végeztettek kiskorúakkal főként külföldiek részére.
Megerősítette a szingapúri legfelsőbb bíróság hétfői határozatában azt a törvényt, amely bűncselekménynek minősíti a homoszexualitást, elutasítva annak a három férfinak a beadványát, aki arra hivatkozott, hogy a jogszabály alkotmányellenes.
A több éve Magyarországon praktizáló orvos szexuális cselekmény eltűrésére kényszerített egy hozzá orvosi vizsgálatra érkező nőt.
Az amerikai képviselőház szerdán történelminek minősített szavazással törvényt fogadott el arról, hogy a lincselés szövetségi gyűlölet-bűncselekmény lesz az Egyesült Államokban.
A héderfáji fiatalt szombaton őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. A gyanúsítottat gyújtogatás útján elkövetett rongálás bűntette miatt vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az iszlamista terrorizmus kérdése napjainkban aktuálisabb, mint valaha.
Kísérletet tesznek a bűz, a mocsok és a közbiztonsági anomáliák felszámolására.
A Rongyos Gárda megfordította az antant terveit az Őrvidéken.
Az ír válogatott szövetségi kapitánya bocsánatért esedezik, és kimondta: már csodára lenne szükségük.
Az eddig megszerzett egy pont alighanem akkor érhet pótselejtezőt, ha kétszer legyőzzük az örményeket.
A kis Ferkó a Markó utcai elemiben kezdte tanulmányait, padtársa a későbbi olimpiai úszóbajnok volt.
Az egyik oldalon sunyi, alantas, a másikon nyílt tervek láthatók.
A Rongyos Gárda megfordította az antant terveit az Őrvidéken.
Az eddig megszerzett egy pont alighanem akkor érhet pótselejtezőt, ha kétszer legyőzzük az örményeket.
Európa harcban áll – mondta uniós évértékelőjének első, egyben kulcsmondatában Ursula von der Leyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.