Carlos Alcaraz felfedte titkát a szerb rivális elleni siker után + videó
Óriási a nemek közti kontraszt a hétfőn kialakult negyeddöntős párosítások alapján.
Óriási a nemek közti kontraszt a hétfőn kialakult negyeddöntős párosítások alapján.

A világranglista 64. helyén álló teniszező jövőre minden Grand Slam-versenyen legalább egy meccset nyerne a főtáblán.

Már az utolsó csoportmeccs előtt kialakult az elődöntők párosítása az ATP-vb-n.

A szerb klasszis szokatlan szerepet vállalt a francia fővárosban.

Matematikailag négy, gyakorlatilag már öt vb-résztvevő biztos.

Marozsán Fábián a karriercsúcsot jelentő 65. helyre lépett előre a világranglistán.

Az éljátékosok csúcsformában érkeztek meg a rég nem látott helyszínekre.

A szerb világklasszis sima győzelemmel üzent, az orosz pedig a tavalyi bajnok Alcarazt múlta felül.

A 2021-es bajnok nehéz körülmények között nyert, az elődöntőben Carlos Alcarazzal játszik.

A sorozatban a harmadik US Open negyeddöntőjénél tartó világelső már nem is tudja, melyik a kedvenc borítása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.