Minden idők legjobb döntője? Alcaraz meccslabdákat hárítva, kétszettes hátrányból felállva lett Párizs királya
A címvédő spanyol egészen elképesztő módon fordította meg a Roland Garros-finálét.
A címvédő spanyol egészen elképesztő módon fordította meg a Roland Garros-finálét.

A világelső a címvédő ellen – Jannik Sinner és az őt augusztus óta egyedüliként legyőző Carlos Alcaraz szinte ugyanazokkal a szavakkal illette a riválisát.

A spanyolok kiválósága kevesebb mint két óra alatt nyerte meg a negyeddöntőt.

Bondár Anna szoros meccset játszott esélyesebb ellenfelével.

Bondár Anna, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton kora délután egy időben játszik Párizsban.

A spanyol címvédő magabiztos győzelemmel kezdett Párizsban.

Az idei Roland Garros már egy új éra kezdete.

Hosszú idő után először két játszmában eldőlt a jelen teniszének csúcsrangadója.

Történelmi sikereknek tapsolhatnak a hazai szurkolók az idei utolsó salakos mestertornán.

A spanyolok korábbi világelsője szerint négy teniszező esélyes a Roland Garros-győzelemre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.