Mindenki önmaga körül pörög, mint egy búgócsiga
A mai kor gyermeke lúzernek gondolja a veronai fiatalokat, mert nem igazán érti, miért nem húznak el otthonról, ha ilyen mérgező a légkör.
A mai kor gyermeke lúzernek gondolja a veronai fiatalokat, mert nem igazán érti, miért nem húznak el otthonról, ha ilyen mérgező a légkör.

A legjobb táncosfilmek közül való Nicholas Hytner Rivaldafényben című alkotása, amelyben, mivel sok szálon fut a történet, szinte minden balettossors megmutatkozik.

Amióta internet van, ha valami kérdés vagy bizonytalanság adódik, mindenki mindennek a hálón néz utána.

Ha egy embernek lemásolják minden gondolatát, emlékét, akkor lemásolták a lelkét is?

A tánc és a sakk között eddig semmilyen kapcsolatra nem gondolt a tárcaíró. Aztán egyszer csak jött az isteni szikra.

Gene Saks 1968-as Furcsa pár című filmjében minden idétlen, csak egyvalami nem: a két főszereplő színészi játéka. Walter Matthau és Jack Lemmon ugyanis véresen komolyan veszi az alakítást.

Az újévi kávé kortyolgatása közben arról is gondolkodott a tárcaíró zenész barátjával, hogy jó lenne, ha őszintén szembe lehetne nézni a vírushelyzettel.

Szilveszter éjfélkor a tárcaíró egy rövid beszéddel szokott kedveskedni szeretteinek. Minden évben már napokkal korábban fogalmazza magában, mit mondana.

A testi vágyak kielégítésének terepeként működő multiplexek még mindig alkalmasak értékes filmek vetítésére is. Úgyhogy bárki bármit is mond, a tárcaíró szerint a mozi soha nem hal meg.

A mai kor hívő embere úgy érezheti, szinte minden elveszett. Csak a remény nem, az még megmaradt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.