A tárcaíró már igencsak unja, hogy Rómeó és Júlia történetét bekebelezte a popkultúra. Temérdek sláger, kósza kis dallam, súlytalan történet lett már belőle. Arról már nem is beszélve, hogy a mai kor gyermeke lúzernek gondolja a veronai fiatalokat, mert nem igazán érti, miért nem húznak el otthonról, ha ilyen mérgező a légkör. Azt persze a tárcaíró se tudja így hirtelen megmondani, miként fogna bele abba, hogy elmagyarázza, Shakespeare korában nem lehetett csak úgy elhúzni, majd dolgozni valamit, hogy meglegyen a betevő, főleg nem egy tizennégy éves leányzónak, ha jól tudja a tárcaíró Júlia korát. Azért nehéz belekezdeni ebbe a magyarázatba, mert az a fiatal, akinek kiegyensúlyozott a műveltsége, szépen építkezik a tudása, egyszerűen tudja és érzi, hogy a veronai fiatalok drámája nem abban áll, hogy nem jöttek rá arra, hogy „el kellene húzni” valahová. Persze azért meg kell hagyni, a tárcaíró mindezen igencsak jól szórakozik már napok óta, pedig inkább zokognia kellene, amikor ilyen műveletlenséggel találja szemben magát. Másrészt mindez jó példa arra is, hogy a világ semmit nem változik már évszázadok óta, a fő gond ugyanis nem azzal van, hogy „elhúz” vagy „nem húz el” otthonról a két veronai fiatal, hanem azzal, hogy senki nem tud a saját egóján felülemelkedni sem a drámában, sem manapság. Mindenki pörög önmaga körül, akárcsak egy búgócsiga.
Sötétedés után kigyúlnak a fények
Összművészeti kiállításmegnyitóval várják az érdeklődőket.