A mozi a lélekről szólt, a multiplex a testről beszél

A testi vágyak kielégítésének terepeként működő multiplexek még mindig alkalmasak értékes filmek vetítésére is. Úgyhogy bárki bármit is mond, a tárcaíró szerint a mozi soha nem hal meg.

Budapest, 1957. február 8. Érdeklődők állnak a Filmmúzeum (volt Ady Mozi), a régi filmek mozija bejáratánál a Meseautó című film plakátja előtt. A filmet 1957. február 9-én mutatják be. MTI Fotó: Fényes Tamás Fotó: MTI/Fényes tamás

A tárcaíró nem szeret évfordulókról írni, ugyanis erőltetettnek érzi, hogy valamiről azért írjon, mert például negyed vagy fél évszázada történt. Néha persze vannak kivételek. A minap volt a mozi születésnapja. Nem a filmé, az első fekete-fehér kisfilm ugyanis 1888. október 14-én készült, Roundhayi kerti jelenet volt a címe, a története pedig igencsak egyszerű, a szereplők nevetve körbemennek a kis kertben. A mozi születésnapja tehát az első nyilvános vetítéshez kötődik, amelyen már fizetős vendégek vettek részt 1895. december 28-án Párizsban. Amikor szimbolikusan gyertyát gyújtunk, akkor a filmszínházat ünnepeljük, leginkább azt, hogy még mehetünk moziba, ha úgy tartja kedvünk. Pedig az elmúlt fél évszázad nem szólt másról, mint hogy megjósolták a mozi halálát. Amikor megjelentek a videófilmek, és mindenki a videókazetták tekergetésével volt elfoglalva, azonnal tömegek temették a mozit, mondván, ki fog járogatni egy nagy sötét terembe, ha otthon, a kényelmes kanapén eszegetve-iszogatva is nézheti a filmeket. Aztán megjelentek a DVD-k, az otthoni filmélmény is egyre jobb minőségűvé vált, de a mozi mégsem halt meg. Vajon miért?

A Meseautó című filmet 1957. február 9-én mutatták be az Ady moziban
Fotó: MTI/Fényes tamás

Egyrészt azért, mert a nézők hamar rájöttek arra, hogy az óriási vászonra vetített premier plant semmi sem pótolja, otthon, akármekkora is legyen egy televízió vagy egy videóprojektor, nem ugyanaz az élmény. Másrészről a reklámokkal megszakított filmek nem tudtak akkora katarzist nyújtani otthon, mint amekkorát megéltek a nézők a mozi sötét termében koncentráltan végignézett film után. És bár rohamosan csökkenni kezdett a nézőszám, a mozik tulajdonosai se voltak restek, kitalálták, hogy növelik a mozizás élményének kényelmi faktorait. Ha az emberek kényelmes fotelban, eszegetve és iszogatva akarnak filmet nézni otthon, akkor ezt tehessék meg a moziban is. Így lett a multiplexekben fotel a moziszékből, amelynek elengedhetetlen kelléke a pohártartó, hogy a mozizás során is nagy legyen a dínomdánom. Harmadrészt olyan hangtechnikai berendezésekkel is felszerelték a multiplexeket, amelyek otthon nem megélhető hanghatásokkal szórakoztatták a nézőket, de megjelent a háromdimenziós mozi is, sőt van már 4D-s mozi, bár az már inkább cirkusz, mint filmszínház.

A sok változás viszont eredményezett néhány alapvető gondolkodásmódbeli különbséget a mozizás és a multiplexezés között. Míg ugyanis a mozi a lélekről szólt, addig a multiplex a testről beszél. Hangos és különleges hanghatások érik a fülünket, gyorsan változó képek sorjáznak a szemünk előtt, testünk kényelemben nyugszik a fotelben, eszegetünk-iszogatunk, kényeztetjük magunkat. A tartalom – ha nem is veszett el, de – másodlagos lett. Lelki dolgok helyett a mozi a test felé fordult. De még ez a tény se szól a mozi haláláról. A jelenkori filmszínházak ugyanis csak leképezték korunk igényeit vagy, ha úgy tetszik, poklát. A testi vágyak kielégítésének terepeként működő multiplexek viszont még mindig alkalmasak értékes, a lélek dolgaival is foglalkozó filmek vetítésére. Úgyhogy bárki bármit is mond, a tárcaíró szerint a mozi soha nem hal meg.