Szomorú arcú bohócok vidám mozija

Idétlen a zene, de sláger lett, idétlen a film, de kultuszfilm lett, idétlen a színdarab is, amiből a forgatókönyv lett, és amit azóta a világ minden országában évről évre színre visznek. Gene Saks 1968-as Furcsa pár című filmjében minden idétlen, csak egyvalami nem: a két főszereplő színészi játéka. Walter Matthau és Jack Lemmon ugyanis véresen komolyan veszi az alakítást.

Ez az elnyűhetetlen drámai arckifejezés, amely az élet abszurditásának szomorú lenyomata. Fotó: UIP-Duna Film

Persze rövid távú sikereket el lehet érni azzal, hogy egy jó kedélyű beszélgetés helyett a szomszéd lányokkal együtt sír egy pasi (Jack Lemmon), amitől a konyhából visszatérve olyan mértékű sokkot kap a barátja (Walter Matthau), amit talán a világ minden szegletét érintő földrengéssel lehetne párhuzamba hozni, és amit tényleg csak a filmtörténet leggonoszabb poénjával lehet ellensúlyozni, pusztán csak azért, hogy visszaálljon a világ rendje. Így hangzik: „Ha tényleg sírni akarsz, menj és nézd meg a fasírtodat.”