Őrület: a klubvilágbajnokság jegyárait is csökkenteni kellett
A klubvilágbajnokság csoportköre alatt legalább egymillió jegy nem kelt el, hiába próbálkoztak mindennel.
A klubvilágbajnokság csoportköre alatt legalább egymillió jegy nem kelt el, hiába próbálkoztak mindennel.
A korábbi 64 amerikai kormányzati alkalmazottból mindössze nyolc marad Ukrajnában.
Jelenleg a benzin árát 24, a gázolaj árát 11 forinttal kellene csökkenteni.
Elmagyarázzuk, milyen pénzeket kap hazánk, milyeneket nem kap meg, és melyek azok, amelyeket vissza kell fizetni.
Több ezer nő halhat meg az illegális migránsok miatt.
Az új építésű lakások áfája ismét 5% lesz 2021-től, akik csokkal vásárolnak, ezt is visszaigényelhetik – mondta a Facebookra feltöltött videójában Novák Katalin.
Lázár János szerint harminc év múlva lényegében alig lesznek rabjai a hagyományos dohánytermékeknek.
Májusban a keresetek emelkedése az év első négy hónapjának átlagát is meghaladta.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal, 0,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó, és minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter Győr-Moson-Sopron megyében köszöntötte a pápaiakat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.
A hallgatók szerint a támadás csak megerősíti a Kirk által létrehozott mozgalmat.
Referring to the Tisza Party's slip of the tongue in Etyek, Hungary's Prime Minister Viktor Orban remarked that "in Hungary everything always come out".
Az egykori főpolgármester úgy véli, a Tisza Párt uniós kötődései hosszú távon meghatároznák döntéseiket.
A Mol Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.
Referring to the Tisza Party's slip of the tongue in Etyek, Hungary's Prime Minister Viktor Orban remarked that "in Hungary everything always come out".
Az egykori főpolgármester úgy véli, a Tisza Párt uniós kötődései hosszú távon meghatároznák döntéseiket.
A Mol Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.