Luke Littler a csúcson kezdett, aztán játszadozott a darts-vb negyeddöntőjében
A tinisztár szinte besétált a legjobb négy közé.
A tinisztár szinte besétált a legjobb négy közé.

A világbajnoki címvédőt meglepte a közönség reakciója a Rob Cross elleni meccsen.

Luke Littlernél is nagyobb fölénnyel menetel a honfitársa, újév napja a torna eddigi legjobban várt mérkőzésével zárul.

Hiába játszik hazai közönség előtt, mintha nem kedvelné a címvédőt a londoni nézősereg.

A háromszoros világbajnok holland játékos számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a vb-n.

A holland dartsos simán kiesett a darts-vb-n a nyolcaddöntőben.

A darts-vb címvédője hatszettes csatában jutott tovább a 2018-as győztes ellen.

A 2024-es győztes, Luke Humphries hatalmas küzdelem árán jutott tovább a darts-vb-n.

A címvédő a darts-vb második legjobb átlagával rukkolt elő szombaton.

Kialakult az első nyolcaddöntő párosítása, a hollandoknak rosszul alakult a szombat délutáni program.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.

Bokros Lajos nyíltan a 13. havi nyugdíj eltörléséről, az áfacsökkentés elutasításáról és a választók félrevezetésének szükségességéről értekezett egy háttérrendezvényen.

Magyar Péter embere szerint a hóeltakarítás ráadásul osztályalapú és diszkriminatív is.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

A nagykövetek is készülnek.

A Traffic Lights már hallgatható.

Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.

Néhol az extrém hideg is marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.