Novák Katalin összefutott Macron elnökkel
Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz a davosi találkozón.
Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz a davosi találkozón.

Az Agenda 2030 nevet viselő koncepció még nagyobb veszély az emberiségre, ránk, magyarokra nézve is, mint önmagában a gazdasági és energiaválság vagy a háború.

Látogatása sokakat talán még a nemzeti-konzervatív oldalon is meglepett.

Több mint kétszáz milliomos és milliárdos nyílt levélben kéri a világ kormányait: adóztassák meg őket.

Növekvő társadalmi egyenlőtlenség, infláció, energiaválság – sorolta az ENSZ-főtitkár.

Sajnos a világgazdaság nincs jó bőrben, és a Világgazdasági Fórum is azt jósolja: nyakunkon a zsugorodás, a recesszió.

Olena Zelenszka ukrán first lady szerint nem mindenki veti latba komoly befolyását Ukrajna érdekében.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kelet–nyugati együttműködés elnehezülése rossz hír Közép-Európának.

Az emberiség egy százalékát kitevő elit jövedelme kétszerese volt annak, mint amennyit az összes többi ember keresett.

A megbeszéléseket idén az „Együttműködés a megosztott világban” téma köré rendezik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A Tisza Párt trollhadserege a vereség felé menetel.

Bethlen István miniszterelnök Széchenyi István szellemében hangsúlyozza a Házban: legyenek mindenkor tudatában, hogy a nemzet képviselői kizárólag a haza érdekében dolgozhatnak.

Ez már a negyedik összecsapás lesz az egymást gyűlölő két brit bokszdinasztia között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.