A történelmi tettre készülő Fucsovics Márton ezt már nem vállalná be
A 33 éves magyar teniszező fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában.
A 33 éves magyar teniszező fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában.

Számos vállalkozás látta kárát a bűncselekmény-sorozatnak.

Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.

A svédek teljesen lebénultak és futballkatasztrófáról beszélnek. Az olaszok izgalmas, 9 gólt hozó meccsen győzték le Debrecenben Izraelt.

A legutóbbi két világbajnokságról lemaradó olasz labdarúgó-válogatott Izrael ellen játszik vb-selejtezőt a hajdúsági városban.

A Győri Audi ETO KC mellett a BL-be két év után visszatért DVSC Schaeffler is jól kezdte az új idényt.

A győriek megújított csapattal, a Fradi új edzővel, a Loki új csapatkapitánnyal várja a rajtot.

Magyar Péterék háromkulcsos progresszív adórendszert vezetnének be.

A honvédelmi miniszter Debrecenben, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén vett részt.

A vezetőedző nem volt maradéktalanul elégedett a Ferencváros játékával a Debrecen ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsis Máté szerint nem kell magyarázni, hogy a ma bejelentett Orbán Anita egy Bajnai Gordon udvartartásához tartozó ügynök.

Az encsi ház egyik szobájában csaptak fel a lángok.

A települési tűzifaigények kiszolgálása folyamatosan zajlik.

Orbán Anita a Tisza külügyi vezetője.

Ursula von der Leyen szerint csak egy ratifikáció hiányzik.

Speciális megfigyelőközpontot indít az osztrák tartomány.

Orbán Balázs szerint Brüsszel Ukrajna jólétét tenné első helyre 800 milliárd euróval, miközben a magyar családoktól venné el a pénzt.

Hungary says no to threats.

Dwayne Johnson nem kapott jelölést a Zúzógépért, mégsem sértődött meg, sőt…

Mindkét számsorsjátékon több hete halmozódik a nyeremény összege.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.