Demeter Szilárd: Magyar Péter tönkrevágja Gyurcsány tizennégy évnyi munkáját
A DK és a Gyurcsány-párt holdudvara látványosan nem akarja befogadni az új balliberális messiást.
A DK és a Gyurcsány-párt holdudvara látványosan nem akarja befogadni az új balliberális messiást.

Kétségbeesett módon próbálja visszavenni a DK a tematizálást.

A kutatások szerint a jobb napokat látott párt saját kampányra készül.

A Gyurcsány-párt új jelöltjével szemben korábban több aggály is felmerült.

A tények makacs dolgok.

Az elemző szerint a döntéssel ismét csak a DK járt jól.

Most olvasom: két és fél hónappal a választások előtt a Momentumnak már nincsenek vitái a DK-val, beálltak Gyurcsány Ferenc mögé.

Donáth Anna saját elveihez is hűtlen.

Hetek óta attól hangos a sajtó, hogy az újbudai baldali városvezetés szerződésben áll azzal a pedofil-bűncselekménnyel gyanúsított férfival, akinek nevelőanyja magas beosztásban van a kerületben.

A Demokratikus Koalíció eközben ismét taktikázásba kezdett a Fidesz által vezetett kerületben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A téli időszámításra október 26-án, vasárnap hajnalban térünk át.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Adományt kapott az amerikai hadügyminisztérium egy ismeretlentől a katonák juttatásaira.

Választási befolyásolás miatt indítottak pert.

Az intézkedés érinti az államfőn kívül feleségét, fiát, valamint kiterjed a belügyminiszterre is.

Az FK Csíkszereda az utolsó pillanatokban győzelmet engedett ki kezéből a Petrolul ellen

Politikai torzítás eredményezte a magyar őstörténet kutatásának káoszát.

Az incidens körülményeit vizsgálják a hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.