Hogy a politikai uborkaszezonban se unatkozzunk, arról készségesen gondoskodik a magyarországi baloldal. Örvendetesen enyhült
például a kábítószer-legalizációban érdekelt, migráció- és genderpárti Kutyapárt elnökének idült turulmadár-influenzája. A főváros XII. kerületében sajnálatosan polgármester-választást nyert, a liberális lakájmédia által futtatott Kovács Gergely a közfelháborodás nyomán mindjárt visszavett az arcából, és már nem tartja olyan fontosnak a magyarság nemzeti jelképének eldózerolását. Reméljük, a valósággal szembesülő Kovács állapota tovább fog javulni.
No de a vicceskedő ember igazán érdektelen ahhoz képest, hogy a nyilvánosság előtt egymásnak esett Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc. Az egyre súlyosabb állapotú, dicstelen véget ért minapi mulatozása után gyanúsan foltos nadrágjában furcsa szögletességgel lépkedő médiatermék hónapok óta igyekszik a Nemzeti Együttműködés Rendszere részének beállítani a szemkilövetőt, mire a zabrált Apró-villában pöffeszkedő hazaárulóból is felszínre tört a sohasem túl mélyen szunnyadó mentális diszharmónia. Gyurcsány Rónai Egon Konkrétan című műsorában, miután közölte, hogy márpedig marad szektája élén, dühödten hadonászva ordítozott a stúdióban, mondandóját a családi lehallgatással a jellemtelenségi bajnokságban mindenképp dobogós Magyarnak címezte:
„Nekem még egyszer nem mondják el, hogy én vagyok a hibás. Én? Amíg te fölvettél milliókat, én meg az ügyészség előtt voltam. Én? Amikor én tüntettem a rabszolgatörvény ellen te meg fölvettél milliókat és aláírtál túlárazott szerződéseket? Tudod mit, kolléga? Álljál sorba! Aztán hogyha kiderül, hogy feleannyit kockáztattál az életedből, mint mi, ha kiderül, hogy te feleannyit küzdöttél, mint mi, akkor majd szólhatsz. Addig meg köszönjél kezét csókolommal, jó?! És érdektelen, hogy harminc százalékod van. Harminc százaléka nagyon sok rohadék politikai tömörülésnek volt Európában a XX. században. Ezzel nem mész te sokra itt énvelem.”
Az ember ilyenkor elégedetten hátradől, és már csak egy kisfröccsöt kér a szórakoztató műsor mellé. Nem is kell túlságosan komolyan venni őket, ez csak két indulatoktól fortyogó, az önimádó becsvágy és a valóság közötti nem enyhülő feszültség miatt a legkevésbé sem kiegyensúlyozott űzött lélek pankrációja, zárt pszichiátriai osztályokon ennél súlyosabb atrocitások is megesnek. Ha így folytatják, még maguk is megtapasztalhatják ezt, mindenesetre politikai értelemben súlytalan nyári szappanoperett az egész.
Ez a dülleszkedő kakasviadal pusztán azért tarthat számot érdeklődésünkre, mert szembetűnő, hogy a nemzetközi baloldal, amióta sajnálatosan belépett a történelembe, folyamatosan efféle békétlen, dühöngő, sérült lelkű figurákat fortyog elő a maga sáros lápvilágából.
Békeidőben, amikor kellően messze vannak bármiféle hatalomtól, afféle alternatív, kissé hátborzongató szórakoztatóiparként üzemelnek. Ám Isten óvja a mindenkori normális többséget attól, hogy bármilyen hatalmat ragadjanak a kezükbe, mert annak mindig brutalitás, vérfürdő, értelmetlen pusztítás a következménye, míg végül a forradalmi terror mákonyától bódult frakcióik egymás torkának esnek.
Így volt ez már a baloldaliság első politikai megjelenésének tekinthető huszita eretnekmozgalom idején, amikor a mérsékeltebb kelyhesek és a minden józanságot elveszített, Csehországot és Észak-Magyarországot is feldúló, öldöklő-fosztogató táboriták végső összecsapásában utóbbiak maradtak alul. Magyar vonatkozás, hogy Mátyás király is győztes hadat viselt a husziták ellen.
A szintén zavaros eretnekmozgalomként indult angliai puritanizmus ugyanezt az utat járta be, itt az Oliver Cromwell vezette radikális independensek számoltak le az I. Károly királlyal megegyezést kereső mérsékeltebb presbiteriánusokkal, meggyilkolták az uralkodót, és kikiáltották a köztársaságot. Cromwell véres katonai diktatúrát vezetett be, ami végül a legközelebbi híveit is ellene fordította, és csak azért nem végezte akasztófán, mert időközben súlyos betegen meghalt.
Az 1789-es franciaországi szabadkőműves forradalom ugyanezt a modellt követte, a mérsékeltebb gironde-istákat megsemmisítették a jakobinus őrültek, akik eltörölték a hónapok neveit, okkult vallási kultuszt vezettek be, és addig ismeretlen méretű tömeggyilkosságokat követtek el a francia nemzet színe-javát lemészárolva, majd gyorsan egymással kezdtek leszámolni. Robespierre előbb nyaktiló alá küldte Dantont, aki utolsó szavaival figyelmeztette elvtársát, hogy követni fogja őt a vérpadon. Alig három hónap múlva úgy is lett.
Az eszelős pszichopátia sokkoló, tömény megnyilvánulása volt az 1871-es párizsi kommün is, aminek frakciói csak azért nem gyilkolták halomra egymást, mert nem volt rá idejük, tekintve, hogy alig két hónap alatt megbuktak – a francia főváros józan, becsületes munkássága verte le őket fegyverrel. Ez is nagy tanulság. De rövid fennállása alatt a magyarországi születésű Frankel Leóval is súlyosbított kommün a baloldaliság minden szimptómáját felmutatta. Rákosi Viktor A párisi gyujtogatók (A kommün története) című, eredetileg 1911-ben a Franklin Társulat gondozásában megjelent, a Magyar Patrióták Közössége által reprintben kiadott kötetéből tudjuk, hogy az egyik kommünvezér, a magát tábornoknak tituláló, tanulmányait soha be nem fejező orvosnövendék, Émile Eudes visszatérően hangoztatta, hogy „szerencséje Istennek, hogy nincs, különben főbe lövetném”. A magát „hadsegédjének”, egyben „ezredesnek” nevező hajógyári gépész, Edmond Mégy pedig részegen állandóan elegáns házak tükreibe és falióráiba lövöldözött. Ennyi tellett tőlük, amikor épp szünetet tartottak a gyilkolásban.
Aztán jött a szovjet bolsevista forradalom a vérbajos Leninnel, a világforradalmat vizionáló Trockijjal, a grúz postarablóként induló Sztálinnal, aki az 1930-as évek úgynevezett nagy tisztogatása idején több százezer embert gyilkoltatott meg, köztük természetesen saját elvtársait is, mások mellett Kun Bélát, és persze Trockijt, akit mexikói emigrációjában egy helyi NKVD-ügynök küldött a pokolba egy jégcsákánnyal.
A Tanácsköztársaság, a Rákosi- és Kádár-diktatúra közismert vérengzéseinek taglalásától most eltekintünk. A baloldal történelmi pszichopatológiájából viszont kiemelkedik az 1970-ben még kilencmilliós lélekszámú Kambodzsa, ahol kilenc évvel később már csak 5,2 millió ember volt életben, a lakosság 42 százalékát lemészárolták a vörös khmerek, élükön a Szaloth Szár néven született Pol Pottal, akit párizsi tanulmányai idején fertőzött meg a kommunista métely, olyannyira, hogy be is lépett a Francia Kommunista Pártba.
A XX. század második felének nyugati terrorszervezetei és azok mába nyúló utódai (a Vörös Hadsereg Frakciótól az Antifáig) ugyanennek a beteg, pszichopata lelkiségnek a produktumai.
Összességében elmondható, hogy a baloldaliság történelmileg lényegileg a mindenkori normális emberi élet, a hagyományos társadalmi viszonyok brutális felforgatását, ideológiai vakhiteken alapuló vérszomjas terrort jelentett és jelent.
Legyen ez örök tanulság számunkra, ismerjük fel az ellenünk átkozódó-szervezkedő pszichopatákat!
