Magyar Péternek megint sikerült bolondot csinálnia magából – szerinte ő hozta össze a budapesti béketárgyalást
Ráadásul nem ez az egyetlen nagy dolog a Tisza Párt elnökétől.
Ráadásul nem ez az egyetlen nagy dolog a Tisza Párt elnökétől.

Hadi üzemmódra akarják állítani egész Európát.

Kickl: A valódi civil társadalom alulról születik – vagy sehogy.

A politikus szerint ha a Közel-Keleten működhet a béketerv, akkor működhet az orosz–ukrán háború ügyében is.

According to the Fidesz MEP, liberal researchers once again used the surveys for political purposes – unsuccessfully.

A Fidesz EP-képviselője szerint a liberális kutatók ismét politikai célokra használták a felméréseket – sikertelenül.

Akik Magyar Péter körül gyülekeznek, nekik a minden sohasem elég.

„A szuverenitás akkor igazán erős, ha ez együtt jár a szólásszabadsággal.”

A tiszások is szavaztak, természetesen Von der Leyen védelmében. Ezzel kiálltak minden mellett, ami már eddig is sok kárt okozott Európának, és még többet fog – írta közösségi oldalán Dömötör Csaba.

A Tisza Párt, a DK és a brüsszeli elit egymást mosdatják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

A Liverpool érzelmekkel teli meccsre készül, erre emlékeztetett a csapat holland edzője.

A közelgő új korszak lehetőségeit, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.