Az EP ma dönt Magyar Péter és Ilaria Salis mentelmi jogáról
Brüsszel védi a Tisza vezetőjét.
Brüsszel védi a Tisza vezetőjét.

A felelősséget mindenkinek vállalni kell.

Az Európai Bizottság Ukrajna mellett, s a gazdák ellen van.

A Fidesz EP-képviselője a közösségi médiában posztolt.

The Fidesz MEP was a guest on the Fighters' Hour program.

A sajtótájékoztatón a közösség alapító tagjai is felszólaltak, és hangsúlyozták a tényalapú határvédelem jelentőségét.

A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a Harcosok órája vendége.

Magyar Péter nem tagadta, de kiadtak egy közleményt hazugságnak nevezve az ezt állító tényeket.

A jobboldal egyperces néma felállást kezdeményezett a mai szavazás előtti percekben, de ezt a szocialista levezető elnök megakadályozta.

A lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.

A médiatanács a gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött.

A fiatalokból álló bűnszervezet hamis aranylapokkal seftelt.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Itt vannak a részletek.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

A tavaszi érettségi vizsgaidőszak május 4-től július 1-jéig tart.

A korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell megismételni az eljárást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.