Kossuth-díj: alig tizenhat éves volt a legfiatalabb díjazott
Fordulatos az egyik legfontosabb állami kitüntetés története.
Fordulatos az egyik legfontosabb állami kitüntetés története.

A Soproni Petőfi Színházhoz és a soproni közönséghez ezer szál fűzi a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

A Fidelio a díjazottak munkájának népszerűsítését vállalja egy éven át.

Az elismerést a már 33 éve a teátrumnál dolgozó kellékes, tárvezető vehette át.

A rendezvény élőben követhető.

Az érintettek végzettségének megfelelő továbbfoglalkoztatás biztosított.

Csankó Zoltán kapta a legtöbb voksot a közönségszavazáson.

Átadták a költő, író, kiadóvezető által alapított „Az év legsikeresebb szerzője” díjakat.

Idén immár harmadik alkalommal a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények is pályázhattak az elismerésre.

A honvédelmi miniszter szerint ilyen, hivatása és hazája iránt elkötelezett katonatisztekre van szüksége Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

A fél csapat a párizsiakhoz köthető.

The goal is to develop a package of proposals that is acceptable to all stakeholders and would be introduced after the elections.

Az M5 csatornán láthatjuk ma este Leslie Mandoki koncertfilmjét
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.