Hartung Dávid kapta a szegedi Zsigmond Vilmos nemzetközi filmfesztivál fődíját
Elismeréseket adtak át a kamera másik oldalán állóknak.
Elismeréseket adtak át a kamera másik oldalán állóknak.

A közönség november 30-án éjfélig szavazhat a négy színművészre.

Kiosztották a nívós elismerést magyar ismeretterjesztés és média kategóriában.

A makói képviselő-testület ebben az évben is díjazza a págeri hitelességet.

Most először fordult elő, hogy magyar település nyert ilyen rangos turisztikai díjat.

A magyar tudós kiemelte, akadályokkal teli út vezetett idáig, de mindig volt egy kitűzött célja.

Egy félreértés miatt döntött úgy, hogy megalapítja a Nobel-díjat.

Tovább dolgozik Karcagért Szepesi Tibor, a város első embere, aki idén az Év polgármestere lett.

Családbarát Múzeum elismerést, valamint múzeumpedagógiai különdíjat hozott el az országos múzeumpedagógia évnyitóról az intézmény.

A brit uralkodó „hivatalos” születésnapját nagyszabású parádéval ünneplik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.