Háttéralkuk alakítják a baloldali előválasztást
A kormány embertelenségére építené kampányát a Párbeszéd, miközben hónapokig a keleti vakcinák ellen hergeltek.
A kormány embertelenségére építené kampányát a Párbeszéd, miközben hónapokig a keleti vakcinák ellen hergeltek.

A baloldal meséje a demokráciáról, a szabadságról, a jogállamról szól, amiket majd ők természetesen megvalósítanak.

Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc pártelnökök a tudta nélkül írták alá a róla szóló megállapodást.

A Demokratikus Koalíció az első, titokzatos nógrádi egyeztetésen nem volt ott, a másodikon csak maga jelent meg.

Gyurcsányék itt és ott: Szigetszentmiklóson a DK-nak saját jelöltje van, de Karácsony beállt az ellenfél mögé.

Egy régi vita, az MSZP és a DK küzdelme újult ki Szigetszentmiklóson.

Az eseményről készült fotók tanúsága szerint a Demokratikus Koalíció nem vett részt a találkozón.

Ha az előválasztás tényleg a „demokrácia ünnepe” – ahogyan azt a hatalomba igyekvő ellenzéki pártok hirdetik –, akkor most magyarázkodhatnak az igyekvők.

Jakab Péter is beállt az eddig még balos támogatottságú városvezető pártolói közé.

Márki-Zay Péter áll a magát függetlennek beállító városvezető mögött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Itt vannak a képek.

Ezt lehet tudni a merénylőről és az elhunyt rendőrökről.

Szigorítás jön a terror után.

Will Kaja Kallas succeed where Hitler and Napoleon failed?

Szinte hihetetlen, hogy a robogós karcolásokkal megúszta a balesetet, csak a szállított festék és a kétkerekűje bánta.

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.