Közel 110 milliárd forint jut a köznevelési intézmények fejlesztésére
A cél, hogy a kisebb városokban és településeken működő iskoláknak is biztosítsák a minőségi oktatás feltételeit.
A cél, hogy a kisebb városokban és településeken működő iskoláknak is biztosítsák a minőségi oktatás feltételeit.

Az a cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina.

A tanévkezdésre kidolgozott részletes eljárásrend a megelőzés minden lehetőségét tartalmazza.

A daganatos megbetegedések elleni küzdelemnek több tétele van, így az életmód, a táplálkozás, vagy a kémiai rákkeltő anyagok kiszűrése – fogalmazott a miniszter.

Szent II. János Pál a kommunista diktatúra vége után kijelentette: „nem szabad azt hinni, hogy sokkal könnyebb lesz”. Az elmúlt harminc év liberális véleménydiktatúrája igazolták őt – hangsúlyozta az államtitkár.
Meg kell őrizni a magyar identitást, a nyelvet, az egységet, a szuverenitást, a hagyományokat, a nemzeti- és keresztény gyökereket – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Lakitelek Népfőiskolán.
Az emberi erőforrás miniszter elmondta, hogy az Aranycsapat tagjai közül legalább nyolcan a saját posztjukon a világ legjobbjai voltak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még maga a főpolgármester is tudja, hogy rosszul vezette a várost az elmúlt hat évben, erre tökéletes példa a Budapest Brand-botrány.

Elképesztő felvétel készült a balesetről.

A következő napokban egyre több párbeszédes politikus csatlakozik majd az új politikai formációhoz.

A honvédség vadászgépei december elsejéig védik a balti légteret.

„A magyar kormány azonban nem engedi, hogy a fiataljainkat Ukrajnába vigyék!”

Előkerült egy felvétel.

Ha Orbán Viktor miniszterelnök nem jutott volna megegyezésre előző héten Washingtonban, nem sikerült volna mentességet kapni.

A Polygon legfontosabb újdonsága a formanyelven kívül a változó áttételű elektromos kormányzás.

A fourth strike may be in preparation.

Mindkét magyar sakknagymester kiesett a goai sakkvilágkupa negyedik fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.