Szétszedték a kommentelők a válasz elől elzárkózó francia elnököt
Nem akart válaszolni Macron az ukrán korrupciót firtató kérdésre.
Nem akart válaszolni Macron az ukrán korrupciót firtató kérdésre.

Emmanuel Macront lapunk Johannesburgban, a G20-csúcson kérdezte.

A francia elnök maga is elismerte a megváltozott politikai helyzetet.

A háborúpárti elit nem mérlegeli az eszkaláció kockázatát.

Történelmi mélyponton a francia elnök támogatottsága.

Franciaország részben az ukrajnai háborúra hivatkozva emel adókat és fagyasztja be a nyugdíjakat – a Tisza Párt pedig szinte pontról pontra követi a liberális mintát.

Az öt legrövidebb ideig szolgáló francia miniszterelnök közül négyet a mostani államfő nevezett ki.

Moszkva továbbra is megkerüli a nemzetközi szankciókat azzal, hogy titokban szállítja és értékesíti olaját.

Többen elismerik, hogy minden tagállamnak joga van vétóval élni az EU-bővítési folyamat minden szakaszában.

A legfőbb szövetségesei is nyíltan bírálják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.