Maresca „még jobban beleszeretett” játékosaiba, miután 400 millió fontnyi sztárt ültetett a kispadra
A Chelsea folytatta nagy sorozatát, ezúttal is elkerülte a kellemetlen meglepetést.
A Chelsea folytatta nagy sorozatát, ezúttal is elkerülte a kellemetlen meglepetést.

A Fradit kiejtő Qarabag újabb bravúrt ért el a Bajnokok Ligájában.

A londoniak kénytelenek lesznek nélkülözni edzőjüket a hétvégén.

Enzo Maresca a Liverpool magyar sztárjának tizenegyesgyanús megmozdulása után teljesen kiakadt.

A Bayern Münchennél nem értenek egyet Enzo Maresca nézetével.

Joao Pedro duplával mutatkozott be, még az ellenfél is megdicsérte.

Legyőzte a Benficát a Chelsea, de az angolok vezetőedzője nem volt maradéktalanul elégedett.

A Konferencialiga-győztes nem kaphat ki a harmadik meccsén.

A Betis az első fináléjára készül, a Chelsea az első klub lehet, amely mind a három európai trófeát megszerzi.

A Manchester City rangadót játszik a Premier League-ben, Guardiola egy barátjával néz szembe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.