A Szoboszlai ellen lázongó, majd kiállított Chelsea-edzőt ünneplik Angliában

Anglia megtalálta José Mourinho utódját. Egyből a heves gesztusai miatt is ismertté vált portugál sztáredzőhöz kezdte hasonlítani az angol sajtó Enzo Marescát, miután a Chelsea mesterét kiállították a Liverpool elleni drámai győztes gól ünneplése után a meccs hosszabbításában. Maresca az első sárga lapját azért kapta még az első félidőben, mert kiakadt Szoboszlai Dominik tizenegyesgyanús megmozdulása miatt. Most a Premier League sztárjai őt éltetik.

2025. 10. 05. 7:52
Enzo Maresca, a Chelsea edzője hevesen reklamált Szoboszlai Dominik megmozdulása miatt, végül ki is állították Fotó: GLYN KIRK Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Chelsea hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Liverpool ellen a Premier League 7. fordulójának rangadóján szombaton. A mindent eldöntő gól a 95. percben született, ami után Enzo Maresca végigfutott az oldalvonal mentén, hogy együtt ünnepeljen játékosaival. A játékvezető sárga lappal büntette az edző heves reakcióját, és rögtön villant a piros is. A Chelsea-edző ugyanis korábban már kapott egy sárgát, akkor azért, mert Szoboszlai Dominik tizenegyesgyanús megmozdulása miatt lázongott hevesen. Angliában máris José Mourinhóhoz hasonlítják Marescát.

Enzo Maresca, a Chelsea edzője Szoboszlai ellen reklamált, majd túl hevesen ünnepelt, ezekért állították ki a Liverpool ellen
Enzo Maresca, a Chelsea edzője Szoboszlai ellen reklamált, majd túl hevesen ünnepelt, ezekért állították ki a Liverpool ellen (Fotó: AFP/Glyn Kirk)

Mi baja volt Szoboszlai Dominikkel a Chelsea edzőjének?

A Chelsea–Liverpool meccs egyik vitatott jelenete a 39. percben történt, amikor 1-0-s hazai előnynél Alejandro Garnacho Szoboszlai Dominik mellett tört be a vendégek tizenhatosán belülre, majd a földre esett. A játékvezető nem ítélt tizenegyest, a döntést a VAR is ellenőrizte, amely szintén úgy látta, hogy nem ért büntetőt az eset. Enzo Maresca azonban másként ítélte meg a szituációt, teljesen kiakadt, szerinte Szoboszlai szabálytalan volt, lökött, és hevesen reklamált is az elmaradt büntető miatt.

Nem sokan értettek vele egyet, a Manchester United korábbi kiváló védője, Gary Neville angliai szakértőként csitította Marescát.

– Tudom, hogy a VAR néha hibázik, de ez nem volt tizenegyes. Nyugodj meg és lazíts – üzente a Sky szakértője a Szoboszlai ellen kikelő Chelsea-edzőnek. – Nem tudom, ki mondta neki, hogy ez büntető, de téves információ volt. Sőt Garnacho még szerencsés volt, hogy nem kapott sárga lapot műesésért.

Miért lett mégis hős és új Mourinho Enzo Maresca Angliában?

A BBC már a Szoboszlai elleni affér után megjegyezte, hogy ha Maresca kap még egy sárga lapot, eltiltott lehet, mivel volt már korábban is sárgája a szezonban. Mindez nem fogta vissza az olasz edzőt, aki a Chelsea 95. perces győztes gólja után odarohant a játékosaihoz ünnepelni. Ezért villant az újabb sárga és vele együtt a piros. A kiállítása ellenére Maresca tette lenyűgözte az angol sztárokat.

– Zseniális pillanat Marescától. Kiállították, de ez most egyáltalán nem érdekli. Micsoda ünneplés – fogalmazott Gary Neville.

Jamie Redknapp hozzátette: – 1–1-nél azt hittem, Maresca elégedett lesz az egy ponttal. De most biztosan a fellegekben jár. Ahogy végigfutott az oldalvonalon: még sosem láttam ilyen gyors menedzsert!

A Liverpool korábbi csatára, Daniel Sturridge szerint: – Láttad, mennyit jelentett ez a Chelsea-nek, nemcsak a játékosoknak, hanem a szakmai stábnak is. Marescát sokan kritizálták, és a szezonkezdet sem volt ideális. Most viszont megmutatták, mire képesek. A kérdés, hogy tudják-e ezt a szintet tartani hétről hétre.

A The Independent cikke pedig máris José Mourinhóhoz hasonlítja Marescát, akinek a gólörömét a portugál 2004-es, legendás, az Old Traffordon bemutatott ünnepléséhez hasonlította. Mourinho a Portóval akkor ejtette ki a Manchester Unitedet a BL-ben, amivel berobbant az angol futballba, és később három Premier League bajnoki címet nyert a Chelsea-vel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.