Jánó Mihály kapta a Háromszék kultúrájáért díjat
Művészettörténeti pályája töretlen.
Művészettörténeti pályája töretlen.
Kelemen Hunor adta át a díjakat.
Kulturális programajánlók a határon túlról.
Az eredeti tervek szerint tavaly decemberre végeztek volna a munkálatokkal.
Gyergyószentmiklóson nőttek fel, az otthon és a gyerekkor meghatározta sorsukat.
Some Romanians are apoplectic over Hungary's president and PM showing solidarity with ethnic Hungarians.
Nehezen viselik Romániában, hogy az államfő és Orbán Viktor is szolidaritást vállal a magyarokkal.
Letért a kijelölt útvonalról, a hegyimentők már csak a holttestét tudták lehozni.
Különleges produkcióra készül a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője.
Valamennyi román párt az elutasítás mellett voksolt, csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatta a tervezeteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Továbbra is a biztonság az elsődleges – hangsúlyozta a főispán.
A főváros kezelésében összesen mintegy kilencezer hulladékgyűjtő van.
Törvénymódosítás jöhet Magyar Péter emberének a botránya miatt.
November végéig lehet visszaküldeni a kérdőíveket.
Megszólalt a Trump–Putyin-találkozó kapcsán.
Merz világossá tette: a sorkatonaság ügye központi kérdés a német kormány politikájában.
A volt francia elnök ma bevonult La Santé börtönbe.
"Hungary's economic policy isn’t good or bad depending on whether bureaucrats in Brussels applaud it,” he declared.
Hosszabb vonatokkal, több járattal készül a MÁV.
A XVI. kerület polgármestere szerint Magyar Péterék elképzelése teljes tévút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.