A románok félnek Erdély elmagyarosodásától

Sajtóhíradások szerint a magyar kormány félmilliárd aranykorona értékben kárpótlási igényt támaszt a román hadsereg rekvirálásai miatt. Több bukaresti lap tiltakozó cikkeket közöl a magyarság terjeszkedése miatt, ellenintézkedéseket követelve. A román közoktatásügyi miniszter magyar iskolákat zárat be, és a tanárokat kötelezi, hogy románul tegyenek vizsgát az általuk tanított tárgyakból. Meghal Bródy Sándor, az egyik legkiválóbb magyar író, a Magyarországban Krúdy Gyula búcsúztatja.

Építkezés az erdélyi Lippán 1924-ben. Forrás: Fortepan /Veszprém Megyei Levéltár /Nemere Péter

A Bethlen-kormány Romániával szembeni kárpótlási igényéről ad hírt a Pesti Napló bukaresti tudósítója augusztus 13-án. A Viitorul ugyanis a következő hivatalos kommünikét teszi közzé: „A magyar kormány újra kárpótlási igényeket támaszt 500 millió aranykorona erejéig azon a címen, hogy a román hadsereg Budapest megszállása alkalmával anyagokat rekvirált. A román kormány birtokában van a magyar főparancsnokság olyan írásos parancsának az 1919-i évből, amely parancs elrendeli minden anyag rekvirálását és Magyarország belsejébe való szállítását.” A románok ebből úgy gondolják: „a parancsból nyilvánvaló, hogy Magyarország 1919-ben Romániával hadiállapotban volt, mert Kun Béla csapatai román csapatokat megtámadtak.” Levonják ebből merészen a konzekvenciát: 

Magyarországnak tehát semmi nemű kárpótlási igénye Romániával szemben nincs és ilyen igény tárgyalására konferencia sem hívható össze.

A románok közben tartanak az erdélyi városok elmagyarosodásától is ― számol be róla a 8 Órai Ujság augusztus 14-én. A hivatalos statisztikákból ugyanis azt olvasták ki, hogy „a bukaresti kormány liberális kisebbségi politikájának következménye az erdélyi magyarság nagy méretű meggazdagodása és szaporodása lett.” A magyar lap szerint ez örvendetes fejlemény volna, ám arra hívják fel a figyelmet: „a hivatalos kimutatásban szereplő kedvező arányszámok alakulásában azonban szerepe volt annak is, hogy a magyarság az utolsó évek alatt kénytelen volt a városokba költözni.” Mint írják, „a statisztikai adatok megjelenése után több bukaresti lap közöl tiltakozó cikkeket a magyarság »terjeszkedése« ellen.” Egy ismert román publicista azon kesereg a Lupta című lapban: „Odajutottunk, hogy eltekintve néhány kivételtől, nincsenek román városaink. Nincsenek Besszarábiában, sem Bukovinában, legkevésbé pedig Erdélyben. Csak rendeljék el az egész ország területén a községi választásokat és ki fog derülni, hogy a városi igazgatás csaknem mindenütt kisebbségi kezekbe jut.” Mindezek „orvoslásaként »intézkedéseket« követel a városi románság érdekében.”

Bocu Sever, a nemzeti párt főtitkára szintén az „idegeneknek” nevezett magyarokat támadja a Romania hasábjain. Szerinte az idegenek városokba özönlése veszélyezteti a települések elrománosítását. Mint mondja, csodálkozva nézi városkáját, Lippát. 

Ez a régi tradíciójú városka, mely félszázadon keresztül vitézül dacolt minden magyarosítási törekvéssel, abban a veszélyben forog, hogy ma, a román uralom alatt áldozatul essék az »idegen« hullámoknak. Hihetetlen, de úgy van, hogy ma sokkal több magyar szó hallható Lippán, mint öt évvel ezelőtt

A magyargyűlölő Constantin Angelescu román közoktatásügyi miniszter működésének legújabb fejleményeiről közöl cikket a Pesti Hírlap augusztus 14-én. Úgy írnak: „A magyar iskolák hóhérja Angelescu. […] Ősi református és katolikus kollégiumokat vizsgál meg és a tudós magyar tanárokról megállapítja, hogy nem elég tudósok a Mare Romania [Nagy-Románia] kultúrájában. Ahol borbélylegényekből egyetemi tanárok lettek, ott a magyar tudós nem üti meg a mértéket és az iskolára kimondják, hogy alsóbbrendű és megvonják tőle a nyilvánossági jogot. Nagyvárad, Marosvásárhely és egy sereg más város híres felekezeti középiskolái és tanítóképzői jártak így, aminek az a konzekvenciája, hogy az iskola növendékeit oláh tanárok vizsgáztatják és 90-100 százalékot elbuktatnak közülük. A magyar szülő hátha megijed és oláh iskolába járatja a gyerekét.” Angelescu a román nyelv kötelezővé tételével is operál. „Aztán jön egy rendelet, hogy a magyar tanárok és tanítók szeptemberben kötelesek vizsgát tenni román nyelvből és román nyelven egyéb tárgyakból. Persze mind megbukik, hiszen a már megejtett hasonló tisztviselői vizsgákon erdélyi román tisztviselőket is elbuktattak.” 

Mindenkit megbuktatnak ugyanis, akit ki akarnak szorítani, s a magyar iskolák ― mivel a bukott tanár nem taníthat tovább ― kénytelenek lesznek bezárni. A lap azonban úgy véli: a liberális sovinizmusnak ez a dühöngése gaztetteket és példátlan korrupciót leplez, amelyet az erdélyi románság is csak ideig-óráig visel el. 

Bródy Sándor (1863-1924). Forrás: Wikipédia

Jó barátja, Gárdonyi Géza után két évvel, augusztus 12-én meghal az egyik legkiválóbb magyar író, Bródy Sándor. A Magyarország augusztus 14-i számában Krúdy Gyula búcsúztatja: 

Abból a Magyarországból jött, amelyet nem láthatunk többé viszont, amely Magyarországban éppen olyan létkérdés volt az irodalom ügye, mint akár a mindennapi kenyér.

Mint kitér rá, „Bródy Sándor újdonság volt az országban, amikor megjelent. Igaz, hogy Jókai volt még az irodalom királya, de már voltak egyes olvasók, akik más könyvekre is áhítoztak, mint a romantika szívpiros pecsétjével megjelölt Jókai-regényekre.” 

Krúdy szerint Bródy annak köszönhette sikereit, diadalait, hogy igyekezett új ösvényeken járni.

„Persze, amikor sokan jártak ezen a gyalogúton, kitaposott korzó lett abból, de Bródy Sándor mindig tudott új hangot a hegedűn, bár az egész városban már ezen a hangszeren játszott és tanult az új írói nemzedék.”

Borítókép: Építkezés az erdélyi Lippán 1924-ben. Forrás: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár / Nemere Péter