Marco Rossi meglepődött az UEFA döntésén
Az Európai Labdarúgó-szövetség három zárt kapus UEFA-rendezésű mérkőzésre büntette a magyar szövetséget.
Az Európai Labdarúgó-szövetség három zárt kapus UEFA-rendezésű mérkőzésre büntette a magyar szövetséget.

A francia sportvezető nem érhette meg az álma megvalósulását, ami a világ egyik legrangosabb sporteseményévé vált.

Az olaszok nyerni érkeztek Londonba, de bevallottan tartanak Sterlingtől és Hanry Kane-től.

A hatóságoknak gondot okoznak a jegy nélkül bejutni akaró szurkolók és a járványügyi korlátozások is.

Ötvenöt éve várják az angol szurkolók, hogy a futball hazatérjen.

Az egykori angol válogatott játékos azért nem bánja, hogy honfitársai „olcsó” büntetőhöz jutottak.

Már évtizedek óta vágytak az ehhez hasonló sikerre, ezért mindent meg is tettek, hogy megvalósuljon az álmuk.

Az angol labdarúgó-válogatott története során először szerepelhet Európa-bajnoki fináléban.

A veterán védő is bekapcsolódott az itáliai örömünnepbe, egy kis zavart okozva ezzel a pálya szélén.

Gareth Southgate történelmet írna, Anglia 55 év után juthat nagy futballtorna döntőjébe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.