Már eddig is rohamtempóban fegyverkezett Európa
A SIPRI jelentése szerint Nagy-Britannia és Norvégia vezeti a legnagyobb európai fegyverimportőrök sorát.
A SIPRI jelentése szerint Nagy-Britannia és Norvégia vezeti a legnagyobb európai fegyverimportőrök sorát.

Bár Magyarországon először töltheti be női politikus az államfői tisztséget, a világ több országában sem ritka, hogy női elnököt választanak.

Róma is aggódik amiatt, hogyan pótolja Európa az orosz energiát.

Az érdekszféra újbóli erőszakos kijelölése zajlik.

Több országban van amerikai nukleáris fegyver, de ezekhez ezek az országok nem férnek hozzá.

Az ok, hogy az amerikaiak és az európaiak miért látják teljesen másképpen Oroszországot.

Ebben az évben a vidéki Magyarország és Budapest között jelentősen halványulhat a látogatottságban mért, hátrányos kettősség.

Egy informatikai felmérés rávilágít arra, hogy a problémákat a kis- és nagyvállalatoknak egyaránt kezelniük kell.

Április 3-án nemzeti összefogásra, eddig nem tapasztalt mozgósításra lesz szükség.

Az Egyesült Királyságban vörös, Franciaországban és Hollandiában pedig másodfokú riasztást adtak ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.