Varga Judit: Számvetés Európáról, Európa napján
Mi, magyarok, tovább küzdünk a föderációs törekvések ellen egy egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek Európájáért.
Mi, magyarok, tovább küzdünk a föderációs törekvések ellen egy egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek Európájáért.
Az Európai Unió ma mindenfélével foglalkozik, de semmilyen válasza nincsen az európai civilizáció előtt álló kihívásokra.
Nem is gondolná első ránézésre az ember, hogy az alig öt centiméteres, apró denevér a világ egyik legfélelmetesebb állóképességével rendelkezik, de a látszat csal.
– Most kell összefogni a közös európai jövőkép kidolgozásért – fogalmazott a fideszes politikus.
Nyugat-Európában több tízezer euróért katalógusból válogathatnak a gyermekre várók. A béranyaság mint üzletág eurómilliárdokat mozgathat.
A színfalak mögött Kijev azért lobbizik, hogy az Északi Áramlat 1 helyett Ukrajnán át jöjjön az orosz gáz Európába.
A cég kidolgozott egy kedvezőtlenebb forgatókönyvet is, amely Oroszország és Európa energiahordozó-kereskedelmének teljes leállását modellezi.
Lengyelországban 11 százalékra, Olaszországban 6,5 százalékra emelkedett az infláció márciusban.
A kancellár, aki első európai vezetőként találkozott az orosz elnökkel, elmondta: súlyos támadás vár Kelet-Ukrajnára.
Szili Katalin és Kalmár Ferenc a Newsweekben: a kirekesztő államok korszaka véget ért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.