Íme minden, amit tudni kell a Formula–1 új idénye előtt!
A Mercedes technikai vezetője szerint soha nem látott mértékű technikai változtatásokat vezettek be idén.
A Mercedes technikai vezetője szerint soha nem látott mértékű technikai változtatásokat vezettek be idén.

A most debütáló szaúdi versenyen akár pont is kerülhet az elmúlt évek legszorosabb csatájának a végére.

Jean Todt párhuzamot vont a visszavonuló finn világbajnok és az ifjú titán között.

A Red Bull pilótája így felszabadultan autózhat Katarban, ahol a pénteki első szabadedzést meg is nyerte.

A két veterán pilóta csatájából a finn került ki győztesen, amit a spanyol nagyon nehezen fogadott el.

Hiába végzett a harmadik helyen, a mexikói a futam után nem volt ünnepi hangulatban.

A világbajnoki tabella élén álló holland pilóta hatalmas csatát vívott brit vetélytársával.

Bottas autózta a legjobb köridőt a pénteki szabadedzéseken, Hamilton volt a második leggyorsabb.

Carlos Sainznak a koronavírus miatt furcsa körülmények között került sor a Ferrarihoz való átigazolására.

A pénteken elfogadott versenynaptár szerint rekordot jelentő 23 nagydíjat zsúfolnak bele a 2022-es évadba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.