Máris megvan az Audi első F1-es veresége! Két évre a Williamsé Carlos Sainz
A grove-i istálló csapatfőnöke szerint Sainz és Alex Albon a jövő évi rajtrács egyik legfélelmetesebb párosa lesz.
A grove-i istálló csapatfőnöke szerint Sainz és Alex Albon a jövő évi rajtrács egyik legfélelmetesebb párosa lesz.

Hét országból érkeztek rendfenntartók a Hungaroringre.

A pilótákon és a nézőkön kívül egy filmstábra is vigyáznak a mentősztolgálat munkatársai.

A tizenhat éves Hideg Ádám a gokart-vb-n elért páratlan sikere után már Formula-autóban bizonyíthat.

A Ferrari tarolt az időmérőn Las Vegasban, Leclerc szerezte meg a pole-t, de Sainz hiába lett második.

A hétszeres világbajnok mellett a Ferrari sztárját, Charles Leclerc-t is kizárták utólag a versenyből.

A holland lett az első, aki egy idényen belül zsinórban tízszer győzni tudott az F1-ben.

Huszonháromezer eurót érő órát loptak el tőle, de nem hagyta annyiban. Tiszta Halálos iramban.

Elszaladtak a fizetések a Formula–1-ben, ma már a leggyengébb pilóta is minimum egymillió dollárt keres.

Erősebb, mint egy Forma-1-es versenyautó és az ára is elég borsos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.