A falusi csok is értékállóbbá teheti a házakat
Magyarország több mint 3150 települése közül 2630-ban érhető el a falusi csok.
Magyarország több mint 3150 települése közül 2630-ban érhető el a falusi csok.

Az eddiginél is vonzóbb lesz a falusi csok. Térképen mutatjuk a négyzetméterek árait.

Mindez segítheti a fiatalok helyben maradását is.

Új információk jelentek meg a szerdán meghirdetett kedvezményes hitelprogram részleteiről.

A kormányzati családtámogatásnak köszönhetően sok helyen elfogytak az üres ingatlanok, 2024 januárjától pedig még több segítséget kapnak a fiatalok: a Magyar Közlönyben olvasható rendeletmódosítás szerint csaknem ötven százalékkal emelik meg a falusi csok összegét.

A család- és lakhatási támogatás kiemelt kormányzati cél.

Megjelent a kormányrendelet a csok és a falusi csok feltételeinek könnyítéséről.

A programot nem véletlenül hosszabbították meg két évvel, 2024 végéig.

Több területen is hasznosul a 2024 végéig elérhető népszerű támogatás.

Újjáélednek az évtizedekig magukra hagyott falvak, cél a népességfogyás megakadályozása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.

A szakértő szerint nem érdemes sokáig várni Varga Mihályéknak.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.