Továbbra is a vidék húzhatja az ingatlanpiaci forgalmat
A tervezett költségvetési számok alapján a lakásvásárlók várhatóan minden családtámogatási lehetőség hosszabbításával számolhatnak.
A tervezett költségvetési számok alapján a lakásvásárlók várhatóan minden családtámogatási lehetőség hosszabbításával számolhatnak.

Az állami támogatást felvenni szándékozók 31 százaléka szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet.

Gyopáros Alpár kormánybiztos bejelentette, egyelőre december 31-ig lehet igényelni ezt a speciális családtámogatási formát.

A kormány ígéretéhez híven folytatja a magyar családok támogatását – ezt bizonyítja a tegnap benyújtott, 2023-as rezsivédelmi és honvédelmi költségvetés.

Egyes települések esetében a „Balaton-hatás” is közrejátszott a kiugró áremelkedésben.

Jellemzően kétszer annyi támogatást kapnak a családok a falusi csokkal, mint a hagyományos csok igénylésével.

Csaknem ezermilliárd forintot költött mostanáig és költ idén a kormány a vidékre a Magyar falu programban.

Sok helyen megállt a népességcsökkenés a csok falusi változatának segítségével.

A falusi csokos települések majdnem felében nőtt a lakosságszám az elmúlt két év alatt.

Orbán Viktor egyértelművé tette: ha április után folytathatják a kormányzást, a most határidőhöz kötött családtámogatások is maradnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.

A szakértő szerint nem érdemes sokáig várni Varga Mihályéknak.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.